Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1924-1925.
1924. november 15.
40 vánításai között egész munkaerejét felajánlja az egyház szolgálatára. 11. Olvastatott az egyetemes konvent folyó évi május 20—21. napjain tartott ülésének 13. számú határozata, melyben az E. T. I. t.-c. 70. §-ára való hivatkozással felhívja az egyházkerületeket, hogy az 1925. évi január 1-től 1927. évi december 31-ig tartó ciklursa az egyetemes konventi rendes és póttagokat még a folyó 1924. évben válasszák meg és a választás eredményét a konventi elnökségnél folyó évi december 31-ig jelentsék be. Közgyűlésünk a konventi felhívás alapján a konventi rendes és póttagok választását ezennel elrendeli. A szavazás idejéül közgyűlésünk hétfői (november 17.) napját kitűzi és a szavazatok beszedésére bizottságot küld ki, melynek elnökéül Pálóczi Horváth István tanácsbírót, tagjaiul dr. Hetessy Kálmán és dr. Thury Zoltán aljegyzőket választja meg. A bizottság jelentését a közgyűlés folyama alatt elvárja. 12. Olvastatott a Baldácsy-alapítvány igazgatóságának folyó évi junius hó 5-én felvett 9. sz. jegyzőkönyvi pontja, mely szerint dr. Raffay Sándor igazgatósági tag kifogásolja, hogy a legutóbbi évi jelentés függelékében az egyházkerületi meghatalmazottak névsora hiányos. Az igazgatóság felhívja az ügyvivőt, hogy a meghatalmazottak névjegyzékét a megbízás időtartamával együtt állítsa össze és amennyiben valamelyik egyházkerület megbízottainak mondátuma lejárt, kérje fel a lejárt megbízás megújítására vagy új megbízottak küldésére. Ezzel kapcsolatban olvastatott az alapítványi ügyvivőnek egyházkerületünk püspökéhez intézett levele, melyben tudatja, hogy kerületünk megbízottjai közül dr. Daránvi Ignácnak mandátuma 1920. évben lejárt, dr. Ravasz László megbízatása pedig a folyó évben jár le; a két póttagnak, Benedek Sándornak és Takács Józsefnek megbízatásuk az 1920. évben szintén lejárt. Kéri tehát, hogy a megüresedett helyek betöltése iránt intézkedni méltóztassék. Megjegyzi, hogy az alapítvány szervezeti szabályai szerint a meghatalmazottak megbízatása 3 évre szól és újra választhatók. A választás az alapítványi ügyvivőnél bejelentendő