Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1924-1925.

1925. október 10.

28 szavammal az ország sorsának intézőihez éppen úgy, mint a magyar szegény nép minden igaz szószólójához, hogy ez igényünket támogatni és kielégíteni siessenek. Egy millió aranykoronával az adósegélyek ügye újra megnyugtatóan el volna intézve. Minden illetékesnek bírom személy szerint tett kötelező ígéretét arra nézve, hogy ez a kérdés legelső alkalommal meg fog oldatni. A másik fontos kérdés lelkészeink fizetése. Minél kevésbbé érzem a magam személyén a lelkészi állás anyagi nehézségeit, annál hangosabb és határozottabb szószólója vagyok igazuknak. Református lelkészeinkre az utolsó 10 esztendő alatt, különösen a falusi lelkészekre, átmenetileg rámosolygott a viszonylagos jólét bágyadt napsugara. Ugyanakkor a városi lelkészek mentek hihetetlen nehézségeken keresztül. De ma, amikor ismét javul egyetemlegesen a tisztviselők helyzete, egy jóravaló állami tanító, szolgálatának utolsó évtizedében eljut a VII. fizetési osztályba s ugyanakkor az a református lelkész, aki neki elöljárója, ha kongruás lelkész, a X. fizetési osztályból élte fogytáig sem mozdul ki. Mindennél sürgősebb tehát ennek a kérdésnek az orvoslása s a lelkészi kar korpótlékának vagy pedig fizetési fokozatának megfelelő rendezése. Fél millió aranykoronával ezt a kérdést is meg lehet oldani. És kiért tegyen valamit ez a kormányzat, mint a református papért, ki az ország legfontosabb politikai tényezőjének: a kisgazda társadalomnak természetes vezetője; aki soha semmiféle szélsőségre nem kapható, de akire bizton lehet számítani minden nemzeti ügynél, még a legsötétebb órákban is. A református pap, még a legjobban javadalmazott is, egész életét tisztes szegénységben éli le. Sok olyan eklézsiánk van, ahol élelme, ruházata és lakása megvan s mindez átlagos középmódot biztosít az illetőnek. De rögtön vége van ennek az anyagi helyzetnek s átveszi uralmát a gond vagy a nélkülözés, mihelyt 2—3 gyermeket taníttatni kell. Ki az, aki nem tudja, hogy Magyarország intelligenciájában és középosztályában századok óta azok foglalták el a legértékesebb helyet és tettek legnagyobb szolgálatot, akik református papi családokból származtak és ki meri a felelősséget vállalni azért, hgy valaha a református pap ne tudja taníttatni gyermekeit? Az államsegéllyel kapcsolatban említem meg azt, hogy a népiskolák államsegélyeinek revíziója és a díjleveleknek megállapítása körül sok sérelem esik rajtunk. Közigazgatási bizottságok határoznak ezekben a dolgokban, nem egységesen és han-