Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1924-1925.

1925. október 10.

24 gokra nagyon kilelik a pénz, de a mi magyar református népünk az elmúlt nehéz esztendőben erejéhez mérten áldozott Isten di­csőségére is. Csupán azt az igazságtalanságot kell fájlalnunk és megszüntetéséről gondoskodnunk, hogy minél kisebb és minél szegényebb egy gyülekezet, annál nagyobb terhet hordoz s minél nagyobb és minél gazdagabb emberekből áll egy gyülekezet, an­nál kisebb a terhe. Egyszer paradoxonszerüen mondottam, hogy a magyar presbitériánusi egyház alkotmányában episcopalis, gazdasági rendszerében kongregácionális, holott jobb volna, ha megfordítva lenne. Több ezerholdas emberek díszes egyházi állá­sokban felszisszennek, ha egy millió korona adót vetnek ki rá­juk és van olyan gyülekezetünk, ahol a napszámos ember, aki­nek semmije sincs, másfél mázsa búzaérték rendkívüli adót hor­doz. Újólag hangsúlyozom, hogy az egyes egyházközségek, ahol csak tehetik, igényeljenek földet a maguk számára. És hangsú­lyozom azt is, hogy a magyar földet jobb helyre nem lehet adni, mintha református eklézsiák szolgáinak adják. Iskolák. Iskolaügyünk mindenik tagozatáról részletes és érdekes je­lentések kerülnek tárgyalás alá. Mielőtt én általános képet nyújthatnék egyházkerületünk tanügyéről, hadd irányozzam mind­nyájunk figyelmét a legelső és legnagyobb magyar tanító fényes alakjára, a tragikus sorsú Apáczai Csere János páratlan jelen­tőségére, ebben a jubileumi esztendőben, születési évének három­századik fordulóján. Azt hiszem, kevés ember volt kálvinistább, mint ő, aki egy episcopalis színezetű, hatalmi politika áldozata Ion. Volt-e valaki, akiben a magyar kálvinizmus kultúrszenve­délye izzóbban lüktetett volna, mint benne? Volt-e valaki a ne­velésnek és hozzá a magyar nemzeti nevelésnek nagyobb fana­tikusa, mint ő, akit lélekben és gondolkodásban egy lépés vá­laszt el Széchenyi Istvántól, bár közöttük századok szakadéka ásít. Volt-e valaki, aki az Isten képét feljebb becsülte volna és hűségesebben szolgálta volna, mint ő, akinek szemében a humá­num azért volt olyan drága, mert a divinum egyetlen reális hor­dozója? Nyughatatlan, lázongó, tragikus magyar: személye nem­csak ékessége, hanem sokszor szinte szimbóluma annak a kálvi­nizmusnak, amely heroikus nemzetnevelő munkájában árván, elhagyatva, nagy ideáljainak súlya alatt roskadozik és lassankint rámegy igazságaira. Szelleme járja át iskoláinkat és tanítóinkat,

Next

/
Thumbnails
Contents