Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1924-1925.
1925. október 10.
15 leme, Luther és Kálvin mérkőzik úgy, hogy egyik segíti a másikat. De világossá lett az is, hogy a protestántizmusnak két kísértéstől kell óvakodnia. Egyik az, hogy szubjektivitása ne váljon terméketlen kegyességgé. Másik, hogy objektív iránya ne szekularizálja önmagát és a keresztyénség egy szép napon nehogy arra ébredjen, hogy az egész evangélium népjóléti mozgalommá vált. Erre pedig mindenkit az segíti, ha a másikra is tekint, igénybe veszi áldásait és tanul tőle. Az egész konferencián végtöl-végig húzódott valami emelkedett testvéri érzület. Egyik felszólaló tréfásan említette, hogy míg a niceai zsinaton egyik patriarcha heves dogmatikai vita közben úgy megrúgta a másikat, hogy az nemsokára belehalt: ezen a zsinaton halálos ellentélben álló népek gyermekei szorítottak őszintén kezet, vettek együtt úrvacsorál és imádkoztak közösen. Nekem is megadatott az alkalom elmondani a gondolatok eme nagy olimpiádján annyit, hogy mi igenis a világbéke és lefegyverzés gondolatának népe vagyunk, csak egyet lásson meg mindenki: ez a mai béke rosszabb a harcnál s az igazságtalan politikai és gazdasági jóvátételt követnie kell egy igazságos, erkölcsös és teljes jóvátételnek. Aki a béke gondolatát a jelenlegi igazságtalanságok stabilizálására rántja elő, visszaél vele. A békét ezután kell megcsinálni, mert ma nincs meg. Ezt nevezi az Úr eirénépoiésisnek és az ilyeneket fogadja el az ő fiainak. Mielőtt búcsút vennék e tárgytól, legyen szabad annak a gondolatnak kifejezési adnom, hogy a magyar reformátusság, illetve protestántizmusnak egyik nagyon sürgős feladata az volna, hogy önmagáról teljes, részletes, hü képet nyújtson a külföldi protestántizmusnak: a magyar protestántizmus állapotrajzát kell megíratni angol nyelven. E mű egyfelől a magyar protestántizmus jelenlegi helyzetét a múltjából magyarázná és világosítaná, másfelől ezt a multat hozzá kapcsolná s hogy úgy mondjam, közös mértékegységre véve, közös földabroszba rajzolná bele az európai, illetőleg a világprotestántizmus történelmébe. Ha ismeri is valaki a történetünket, nincs távlata, nincs mértékegysége, minket pedig csak történetünkön keresztül lehet és érdemes megismerni. Viszont történelmünket csak rajtunk keresztül. Azt hiszem, igen nagy szolgálatot tenne Magyarországnak az, ki egy ilyen könyvet megíratna, vagy kiadatna.