Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1924-1925.

1925. október 10.

12 tinentális féltekéje is s a nagybrittániai másik féltekével még bensőbb kapcsolatra jutva, előbbre viszi a világkálvinizmus megszervezésének és mobilizálásának nagy ügyét. Nem tudom, van-e időm beszámolni itt ez év, sőt e század legnagyobb egyháztörténelmi eseményéről, a stockholmi vilcgkonferenciáról? Üzenete kinyomtatva közkézen forog s így is kérem lelkésztársaimat, a tanárokat és az egyházi sajtót, hogy publikálására és ismertetésére kövessenek el minden tőlük telhetőt. A stockholmi világgyűlés jelentőségét először is annak méretei adták. Körülbelül 700 hivatalos tagja volt, 37 nemzetből és 31 világegyházból. Mindenik képviselőt saját egyháza küldte, vagy ajánlotta, ennélfogva e testület jó egynéhány század legnagyobb és csaknem univerzális gyülekezete volt. A keresztyénség többsége, majdnem háromötöd része szólalt meg benne. E világgyűlésről csak a római katholikus egyház hiányzott, de az teljesen hiányzott. A gyűlés maga óriási történelmi és spirituális szemléletet nyújtott. Nyilvánvalóvá tette azt, hogy a világkeresztyénség három fő irányból áll, amely mindenik csak egy részét jelenti a keresztyénségnek, de azért mindenik a katholicitás igényével lép fel. E három: az orthodox katholicizmus, a római katholicizmus és az evangéliumi katholicizmus. E három közül ma még szeparált és exkluzív a római katholicizmus; katholicitása legkevésbbé az evangéliumi keresztyénségnek van kiépítve; a világtörténelem nagy gyakorlati kérdéseivel szemben pedig leginkább hátra van még a keleti katholicizmus. Az is bizonyos, mihelyt a keresztyénséget, mint egységet tekintjük, hogy egyik ág sem elégséges önmagában, bár mindenik elégséges önmagának. Dogmatikailag mindenik önmagában áll vagy esik, de ethikai és társadalmi miszsziójában mindenik rá van szorulva a másikra, mindenikre rá van szorulva az egyetemes keresztyénség és mindenik tulaj donképeni igaz helyét az egyetemes keiesztyénséggel való viszonyban kapja meg. Második nagy jelentősége ennek a nagygyűlésnek az, hogy ilyen vállalkozás egyáltalában sikerült. Ezelőtt 10 évvel, 100 évvel, 400 évvel naiv álmodozónak tünt fel, még ha Leibniznak nevezték is az illetőt, aki egy ilyen világgyűlés eszméjével állott volna elő. És ma biztosan, szinte magától értetődő energiával állott egybe ez a gyűlés, ügy, ahogy a költöző madarak társa-