Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1924-1925.

1925. október 10.

13 dalma száll meg. Valamit meg lehetett érezni Stockholmban abból, hogy mi az idők teljessége, mikor érkezik meg egy olyan pillanat, amelyikben a lehetetlen váratlanul lehetővé válik. A világháborúban széttépett és megrontott világ jobbik lelkiismerete ébredt fel a Krisztus egyházában, amikor megtették az első lépést arra, hogy amit elrontott a hitetlenség, a hit újra megépítse. Ebből következik, hogy az egész kongresszuson a megértés és kiengesztelődés szelleme húzódott végig s mint ahogy a régi ökumenikus zsinatok az eretnekség szakadatlanul jelenvaló réme ellen harcoltak, úgy küzdött ez a kongresszus egy láthatatlan, de jelenvaló rém ellen, a háború gondolata ellen. Harmadik korszakos gondolata volt e kongresszusnak az, hegy nem dogmatikai egységet keresett, hanem azt a kérdést vetette fel, hogy a nagy gyakorlati problémákkal szemben, amelyek az egész keresztyén anyaszentegyházat életbevágóan érdeklik, mit tehet együtt Krisztus mindenik egyháza. Természetes, hogy a kérdések felvetésénél és megítélésénél mindjárt kiderül az, hogy a gyakorlati cselekvés a világnézet függvénye és más a programm, ha más az elv, viszont más az elv, ha más a hit. Azonban az is bizonyos, hogy addig, amíg egy fának az ágai elválnak egymástól, sokáig együtt haladnak a közös sugárban vagy főágban. Cserjének nézné a cédrust az, aki azt hinné, hogy már a kezdet kezdetén széjjel kell válniok az ágaknak. A keresztyénség hosszú úton egységes sugárban halad, míg keleti és nyugati ágra szakad. A protestántizmus sokáig élő egység, míg szétválik objektív és szubjektív protestántizmusra. Azt kell tehát megkeresni, hogy meddig tart a közös érdekeltség vonala és mit lehet e közös vonalon tenni. Nagy jelentőségű dolognak tartom, hogy amikor a keresztyénség többsége összeül, amelyen fájón hiányzik a meghívást el nem fogadó lestvér, az egész gyűlés folyamán egyetlen egy agresszív hang sem hangzott el azzal az egyházzal szemben, amelyet nem az akadályozott meg az eljövetelben, hogy nagyon igaznak tartja a maga hitét, hanem az, hogy hamisnak tartja a miénket. Ezért nem tudott velünk sem tanácskozni, sem imádkozni. Ez a gyűlésnek nemcsak emelkedett szelleme, hanem ereje és öntudata mellett is bizonyít. Kiemelem továbbá a gyűlésnek azt a jelentőségét, hogy ez volt a háború óta az első alkalom, ahol a német keresztyénség óriási intellektuális súlyával és kissé zordon külsejével egyenlő