Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1923.

1923. november 17.

.79 felelő bér megtérítése, annak a lelkésznek, aki nem kapott lakást az egyháztól; végül a segédlelkész tartására vonatkozó jelenlegi 2. pont, mint 3. pont következik. Az egyházkerületi közgyűlés eképen végérvényesen megerősíti a kettős lelkészi díjlevelet és utasítja a kecskeméti egy­házmegye esperesét, hogy a lelkészi állások betöltésére nézve az Egyházi Törvényeikben előírt intézkedéseket hala­déktalanul tegye meg; hegy az immár több, mint máfél év óta a díjlevél harcokban önmagát emésztő nagy múltú gyü­lekezetünk mielőbb megválaszthassa lelkivezéreit. 68. A külsesemegyi egyházmegye már az 1922. évi október 21-én tartett egyházkerületi közgyűléshez fölterjesztette 24— 1922. sz. határozatát, melyben elutasítja a nagyszékelyi egyház­község presbitériumának ama kérelmét, hogy a tolnai egyház­megyéhez csatcltassék. Minthogy az ügyre vonatkozó iratok, az egyházmegyei határozaton kívül, hiányoztak, az egyházkerületi közgyűlés, 37. sz. határozatával visszaküldötte a hatarozatot kellő felszerelés céljából. Az egyházmegye pótlólag benyújtotta a nagyszékelyi egyház persbitériumának 1922. augusztus 6-án és 23-án tartott üléseinek jegyzőkönyvi másolatait. A persbitéríum mellékelt határozataiban a nagy távolságon és nagy költségen kívül semmi súlyosabb érvet nem hoz föl az eddigi történeti ke­retek megváltoztatása indoklásául. Az egyházkerületi közgyűlés a nagyszékely! egyház presbitériumának a tolnai egyházmegyébe való 'oekebelez­tetés iránti kérelmét, mint kellőképen meg nem indokoltat, ^ a maga részéről is elutasítja. 60. A külsősomogyi egyházmegye fölterjeszti 1923. szept. 11-én tartott közgyűlésének az egyházmegyei intézőbizottság szervezetére vonatkozólag alkotott szabályrendeletét megerősí­tés végett. A szabályrendelet szerint az intézőbizottság hatás­körébe tartoznak az Egyházi Törvények I. t.-c. 56. §-ának f), h), k), o) p) és s) pontjaiban fölsorolt ügyek s általában mindazok az ügyek, amelyeket a törvény nem utal kifejezetten a közgyűlés hatáskörébe, de amelyek elnökségi intézkedéssel sem végezhe­tők el. Az egyházkerületi közgyűlés az egyházmegyei intéző­bizottság szervezetéről szóló szabályrendeletet megerősíti.

Next

/
Thumbnails
Contents