Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1923.

1923. november 17.

.80 A szabályrendelet csak addig maradhat érvényben, amíg egyházi törvényeink ebben a kérdésben nem intézkednek. 70. A solti egyházmegye fölterjeszti augusztus 22-én tar­tott közgyűlésének 22. sz. határozatát, amellyel egyházmegyei intézőbizottságot szervez, ideiglenes egy évre. Az egyházkerületi közgyűlés hozájárul az egyház­megyei intézőbizottság alakításához, fölhívja azonban a solti egyházmegyét, hogy legközelebbi ülésén — a külső­somogyi egyházmegyéhez hasonlóan — alkosson ebben a tárgyban szabályrendeletet, amelyben részletesen sorolja föl, hogy a halasztást nem tűrő természetű ügyeken kívül mely ügyeket kiván az intézőbizottság hatáskörébe utalni s foglaltassék benne az is, hogy az intézőbizottság jegyző­könyvei az egyházmegye rendes közgyűléseire tudomásul­vétel végett beterj esztendők. 71. A szentendrei egyház iskolát épít. A jűnius 2-án tartott presbiteri gyűlés kimondotta s ezt a határozatot a jűnius 10-iki egyházközségi közgyűlés is magáévá tette, hogy a költségek fede­zésére 900.000 K-t rendkívüli adó kivetésével biztosít, amíg azon­ban ez befolynék, az egyre dráguló építkezésre való tekintettel, saját alaptőkéjéből veszi azt kölcsön. Az egyházmegyei közgyű­lés 23. sz. határozatával az építkezéshez hozzájárult, a rendkí­vüli adókivetést megerősítette, az egyháznak a saját alapjaiból való kölcsön fölvételére vonatkozó határozattal együtt. Az egyházkerületi közgyűlés hozzájárul az I. t.-c. 15. §-ának d) pontja alapján a maga részéről is ahhoz, hogy a szentendrei egyház az építési költségek fedezésére kive­tett rendkívüli adók befizetéséig ezt az összeget saját alap­tőkéiből vegye kölcsön. 72. Tóth Janka czeglédi tanítónő azzal a kérelemmel for­dult a czeglédi egyhaztanács elé, hogy ne gördítsen akadályt a róm. kath. vallású Mayer Péter főgimnáziumi tanárral kötendő házassága elé. Közjegyző előtt megállapodást kötöttek arra nézve, hogy a házasságukból származó gyermekek mind a refor­mátus vallásban fognak neveltetni. Hivatkozik kérelme arra is, hogy az egyházi fölöttes hatósága a Baár-Madas leánygimná­zium igazgatónőjének is megengedték, hogy róm. kath. férfihez menjen nőül.

Next

/
Thumbnails
Contents