Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1923.

1923. november 17.

48 terjeszti a pesti egyházmegye 32 1923. sz. határozatát, mellyel az egyházmegye a fent nevezetteket rendes lelkészei közé fel­vette, illetőleg bekebelezte. A közgyűlés Borbás Antal katonai lelkészt, dr. Patay Pál, Szabó Pál budapesti és Pap Gusztáv újpesti hitoktató lelkészeket valamint Deme László magyar evangéliumi ker. diákszövetségi állandósított titkárt, miután állandó lelkész' alkalmaztatásukat és az által az E. T. I. t.-cz. 60. §-a alap­ján a rendes lelkészek közé való felvételi jogosultságukat és a pesti egyházmegye által a rendes lelkészek sorába való tényleges felvételöket igazolták, az egyházkerület ren­des lelkészei közé beiktatja, illetve bekebelezi, egyszer­smind figyelmezteti őket az egyházmegyei határozat értel­mében, hogy az E. T. I. t.-cz. 138. §-ának rendelkezése sze­rint, amennyiben eddig még fel nem szenteltettek, magu­kat felszenteltetni tartoznak. 22/a Ezzel kapcsolatban lelkészi főjegyző előterjeszti a más egyházkerületekből hozzánk átjött és bekebelezésöket kérő se­gédlelkészek; névszerint Barsi Lajos előbb a dunántúli egyház­kerületben s lelkész, jelenleg szolnoki hitoktató; Daday Lóránt előbb az erdélyi egyházkerületben levő radákszinnyei ref. egy­házban szolgált s jelenleg Budapesten konventi titkár, Biki Gá­bor a tiszántúli egyházkerületben vizsgázott volt szénior, jelenleg kiskunhalasi s. lelkész, Vecseri János előbb a tiszántúli egyház­kerületben levő békésbánási esperesi, majd szentesi s. lelkész, jelenleg a budapesti VI—VII. kerületben levő egyházrészben hitoktató s. lelkész, valamint Mclnár László előbb mezőhegyesi most bátai és Paksi Sándor előbb túristvándi jelenleg gyüdi s. lelkészek kérvényeit, melyekben az itt szolgáló s. lelkészek közé felvételöket kérik. Az egyházkerületi közgyűlés miután a nevezett s. lelkészek Biki Gábor kivételével a bekebelezéshez szüksé­ges okmanyaikai és az illetékes egyházkerülettől való el­bocsátásukat igazoló bizonyítványaikat püspöki hivatalunk­nál bemutatták, kérésöket teljesíti, őket egyházkerüle­tünkbe bekebelezi és s. lelkészeink közé felvétetni rendeli. Biki Gábor lelkészi oklevelét és 1919—1920. évről szóló szolgálati bizonyítványát tudomásul veszi ugyan, de beke-

Next

/
Thumbnails
Contents