Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1923.
1923. november 17.
49 belezését felfüggeszti míg összes szolgálati bizonyítvány ait és a tiszántúli egyházkerületből való elbocsátását okmányilag nem igazolja. Ezeknek igazolása után az elnökséget felhatalmazza a bekebelezés foganatcsításara. 23. Lelkészi főjegyző előterjeszti Harsányi Pál okleveles lelkész, magyar nemzeti múzeumi igazgató őr kérvényét, melyben az E. T. I. t.-cz. 141. szakaszára való hivatkozással, miután állása a lelkész jelleggel nem összeférhetetlen, kéri, hogy ezt továbbra is megtarthassa. Az egyházkerületi közgyűlés miután a vallás- és közoktatásügyi minisztérium felügyelete alá tartozó tudományos intézménynél a magyar nemzeti múzeumnál elfoglalt igazgató őri állásról van szó, ezt a lelkészi jelleggel nem tartja inkompatibilisnek; Harsányi Pál lelkész kérését teljesíti annyival inkább, mert a pesti egyházmegye a fent idézett törvényszakasz alapján 32/1923. sz. határozatával az egyházmegye lelkeszei közé már felvette, illetve bekebelezte. Közgyűlésünk az egyházmegyei határozatot az idézett törvény értelmében jóváhagyja. Egyszersmind felhívja az egyházmegyék espereseinek figyelmét arra, hogy a lelkészi jelleget megtartott, de nem a lelkészi pályán működő okleveles lelkészek lelkészi funkciókat is végezzenek és az általuk végzett lelkészi szolgálatokról az esperes urak az egyházmegyének jelentést tegyenek. 24. Püspök úr bejelenti, hogy a káplánelhelyező bizottság a rendelkezésére álló s. lelkészeket következőleg kéri beosztani: Felsöbaranyai egyházmegye. Garé: Dávid Lajos, Gyüd: Paksi Sándor, Pécs: Sallai István hitoktató, Siklós: Szívós Károly. Kecskeméti egyházmegye. Czegléd: Korocz László, Závori Elek, Pap Géza theol., Jászkisér: Gócza József, Kecskemét: Sikó Zoltán, Kiskunhalas: Biki Gábor h. vall. tanár, Nagykőrös: Kiss Gyula, Szatmárv Albert, Törtei: Pruzsinszky Barna. Külsősomogyi egyházmegye. Kutassy Gyula, Látrány: Fehér József, Nagyszékely: Bán Lajos, Som: Ván Benő. Pesti egyházmegye. Alsónémedi: Soós Ferencz, Budafok: Varasdi Imre theol., Bpest: IX., Tóth Lajos, Csekey Sándor, VIII., Kiss Gyula, Szatmáry Albert, Törtei: Pruzsinszky Barna. 2