Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1923.

1923. november 17.

25 ház belső lelki kérdései felé. Egyik-másik hűséges szolga éppen meghatóan szép eredményeket tud felmutatni és sokszor látszólagos eredménytelenség mögött érezhető egy hősiesen vergődő lelkipásztori élet belső tragikuma. De azért hirdetnem kell, hogy mégis az egy szükséges dolog az, amiben a legnagyobb a fogyatkozás. A lelkiség szenvedélye, a kiválasztottság tudata, a prófétai tűz, a Szent Léleknek villamos erőkkel telt atmoszférája az, ami mégis leginkább nélkülözhetetlen. Nagyon jó hivatalnokok a mi lelkipásztoraink és a magyar középosztály többi ágai között feltétlenül az első helyen állanak intelligencia és hűség tekintetében, de nem sugárzik kellőleg át rajtuk egy másik transcendens világnak szenvedélyes akarása. Még mindig azt hiszik, hogy a hit olyan valami, amiből megárt a sok és e téren sokkal inkább félnek a plusztól, mint a mínusztól, pedig higyjék meg, a pluszt nagyon könnyen kiheverjük, de a mínuszba bele fogunk pusztulni. Zártabb, komorabb, elszántabb, bensőbb, szenvedélyesebb kálvinizmust várnék a lelkipásztorok egyéniségében és családjában. Annak a meglátását, hogy egy lelkipásztorra a saját gyülekezete az időnek eme pontján egy felkínált missziói mező, amelyet vagy meghódít és evangelizál, vagy örökre elveszít. A falu kálvinizmusa a hagyományok teljes épsége mellett hihetetlenül elpárolgott. Ma már csak öreg presbiterek emlékeznek arra az időre, amikor házi istentiszteletek és imádságok folytak családonként. Ezeket megfogni, magul venni, tovább fejleszteni, ahol nincs, ilyesmit elültetni: ez a magyar kálvinista falu evangélizációja. Népiskolai vallástanítás. Utam alatt két rendkívül fontos probléma merült fel. Egyik a mi népiskolai vallástanításunk ügye. Minden tisztelet adassék a mi derék tanítóinknak, akik közül nem egy igen kiváló és Isten áldotta tanítói lélek, de azért népiskolai vallástanításunk általában siralmas. A gyerekek nem tudnak járni a Bibliában, az üdvtörténetnek a vázát is alig ismerik. Formális, rendszertelen emlézésre vannak szorítva és elröppen fejük felett az a pár száz vallásóra anélkül, hogy egyetlen egyszer az áhítat megborzongatta volna őket és kerekre nyílt volna szemük a megjelent Lélek érintésére. Ezeket a gyermekeket veszi át a lelkész 12 éves korban és 4—6 heti kurzus után konfirmálja. Hogyha 4—6 hét alatt csupa Pál apostolok, csupa Timótheusokat tanítanának,