Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1923.
1923. november 17.
12 önmagát. Presbiteriánus körökben pedig mind erőteljesebben kialakul az a gondolat, hogy egy központi ,,presbiteriánus vatikánum" megszervezése mindennél fontosabb feladat. Kétségtelen dolog, hogy a világ-protestanlizmus egységére a közeljövőben, amikor még egy, a sákrámentumos és az igés keresztyénség közötti végső mérkőzésre van kilátásunk, nagy szükség van. Az is kétségtelen dolog, hogy a világ-protestantizmusban a legegységesebb és a legkeményebb blokk a kálvinizmus. Ennélfogva először a kálvinizmusnak a nagy egységesítésére van szükség. Meggyőződésem az, hogy a presbiteriánus világszövetség is sokkal akcióképesebb és viharállóbb lesz, hogy ha a kissé külsőleges presbiteriális alapeszme helyett lassanként a belső princípiumot, a kálvinizmust teszi önmagára nezve uralkodó és szervező elvvé. Ezzel a presbiteriánus világszövetségnek erőteljesebb hitvallásos lendületet lehetne adni, viszont nagyon szilárd jegecesedési pontot lehetne teremteni az ezer és egy darabból álló evangéliumi keresztyénségnek jelenleg kissé chaotikus állapota számára. Ez annyival inkább lehetséges, mert az erőteljes kálvinizmusnak határozott irenikus és kohéziós természete van. Nem kálvinizmus az sem, amelyik más hitű protestáns testvéreinek szemébe port hint, az sem, amelyik paprikát. Külföldi segélyezés. A világprotestantizmushoz való viszonyunkat általánosságban az jellemzi, hogy még mindig inkább az adakozó szeretet, mintsem a lelki közösség szálaiból szövődik. Ennélfogva fejlődési iránya csak az lehet, hogy a külföldi segélyakciók lassanként leszerelődő munkája helyett a lélek egységében való kölcsönös megtermékenyülés és együttes munka következzék be. Mi nagyobb és buzgóbb külföldi testvéregyházainknak a lelkére szorultunk reá jobban és állandóbban, mint jószíwel adott filléreire és minden filléren csak akkor van áldás, ha vele lélek jön és lélek közöltetik. Vigyáznunk kell arra, hogy egyházi életünk autochton legyen és a magyar őstalajból táplálkozzék. Borzasztó volna egy olyan kálvinizmus, amit nem a Szent Lélek, hanem a külföldi segélyek táplálnak s amelyik a segélyek megszűntével olyanná válna, mint a visszahúzódó árban szárazon maradó halak. Hangsúlyoznunk kell, hogy mindazok a barátaink, akik Magyarországot meglátták és segítik, ebben velem egyértelemmel