Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1922.

1922. október 21.

19 disputába: melyiknek volt ereje az egykét űző nemzetséget — s itt azon fordul meg a dolog, hogy éppen azt a nemzetséget, a mely a bűnbe belemerült — metanojára bírni? Ilyet pedig eddig — hallomásból mondom — egy-két családdal csak szektárius alakulatok értek el, épen azon vonásaik és energiáik révén, amelyekben a protestantizmus eleven erői: a hitnek a morális befolyásra elégséges ereje jobban érvényesül, mint a meglanyhult történeti egyházakban. Amelyik percben a mi református egyházunk az újjászületés gyakorlati érvényét újra a középpontba tudja helyezni, azonnal eléri azt az eredményt, amit vallásos motivációval egyáltalán el lehet érni. Nem a reformátusság oka az egykének, de a református vallás lehet az egyik megszüntetője. Egymagára azonban sohasem lesz elégséges. Minden tényezőnek össze kell fognia az eredmény biztosítása érdekében. Ezek közül talán az első volna az örökösödési törvény olyan megváltoztatása, amely szerint a szülők teljes vagyonát csak 4 gyermek örökli; két gyermek csak felét, egy gyermek csak negyedét; az el nem örökölt részek vagy telepítésre, vagy olyanok között való kiosztásra fordíttatnak, akik négy gyermeknél népesebb családok sarjadékai. Azután a gyermek számának emelkedésével tetemesen csökkenő adókulcs behozatala. Sokkal erősebb orvosi ellenőrzés és magzat elleni bűnök fogalmi meghatározásának kiterjesztése a fogamzás elleni bűnre is. Ma már ez, a kérdés nemcsak a magyarság létkérdése, hanem a református egyház becsület ügye is. Baranyai útamban a szó szoros értelmében vett egyházlátogatást nem végeztem, csak pásztori és igehirdetői körút volt az. Katádfán, Sellyén, Zalátán, Kémesen, Harkányban, Siklóson. Turonyban és Pécsett volt az a 8 gócpont, ahová összejöttek a környékbeli gyülekezetek szolgái, vénei és hívei. Mindenütt istentiszteletet tartottam, küldöttségeket fogadtam, délután a presbyterekkel adhortációt tartottam. Találkoztam az egyházmegye minden hivatalosával, minden presbyterével s a hívek nagy részével. Utam külső ékességeit, díszeit elmossa az idő emlékezetemből, de kitörülhetelenül él lelkemben az én baranyai református népemnek ragaszkodó, bizodalmas lelke, a szeretetnek felém csapó melege s az Ige hatalma alatt átélt ünnepi órákban a Szent Lélek galambjának szárnyütése. Nincs a világon semmiféle szertartás, symbolum, tekintély, ami méltóságban és erőben felérjen