Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1922.

1922. október 21.

159 útjáni választást rendelte el, mert ilymódon minden kétsé­get kizárólag a hívek többségének akarata nyert törvényes módon kifejezést. 11. A dunamelléki református egyházkerület bíróságának 2. tanácsa, mint felebbezési bíróság, a külsősomogyi egyházmegye elnöksége által Pap József kazsoki presbiter ellen hivatalból el­rendelt fegyelmi ügyében, a külsősomogyi egyházmegye időszaki bíróságának 1922. március 13-án hozott ítélete ellen Pap József által beadott felebbezése folytán, Budapesten 1922. október 23-án tartott ülésében a következőleg ítélt: Az egyházkerületi bíróság a külsősomogyi egyház­megye ítéletét indokainál fogva helybenhagyja. 12. A dunamelléki református egyházkerületi bíróság, mint fegyelmi bíróság Arany Géza volt váczhartyáni, jelenleg tahitót­falusi elemi iskolai tanító fegyelmi ügyében Arany Géza által elő­terjesztett s a pesti egyházmegyei bíróság által elutasított per­újítási kérelmet felebbezés folytán 1922. október 23-án Buda­pesten tartott rendes ülésében felülvizsgálván, a következő vég­zést hozta: A pesti református egyházmegyei bíróság határozata teljes egészében indokaival együtt helyben hagyatik. Indoklás: Perújítófél újrafelvételi kérelmét főképen arra alapítja, hogy a pestvidéki kir. törvényszék a váczhar­tyáni kommunisták elleni bűnügyben hozott ítéletével az izgatás bűntette alól őt felmentette ,,mert tagadásával szem­ben nem találta bizonyítottnak, hogy a proletárdiktatúra ideje alatt a vád tárgyává tett izgatást tartalmazó kifeje­zést magában foglaló beszédet mondotta volna". Ezzel szemben helytállónak kellett elfogadni az egy­házmegyei bíróság azon megállapítását, hogy a fegyelmi el­járás tárgyát nem annyira a polgári büntető bíróság által inkriminált izgató beszéd tartása, mint inkább Arany Gézá­nak, mint kántor-tanítónak egyházi hivatali működése köré­ben tanúsított eljárása s az egyházi hivatali állás méltóságát sértő magatartása képezte, mely az egyházi hatáskörben lefolytatott tanúkihallgatások által hiteltérdemlőleg igazol­tatott. Miután semmi oly efogadható újabb bizonyítékot fel nem hoz, mely az alap-perbeli ítéletnél ismeretes nem lett

Next

/
Thumbnails
Contents