Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1916-1920.

1917. szeptember 22.

jutottak. Teljes mértékben átérzi a körülöttünk több, mint három év óta dúló rettenetes háborús vihar által felidézett anyagi és erkölcsi pusztulás felett való elkeseredést. Fájdalommal tölti el az a tudat, hogy nem csak anyagi, de szellemi és erkölcsi kincseink is veszendó'ben vannak. Az Istenben való hit és az Isten országa fundamentumát képező krisztusi szeretet szárnyszegetten hevernek immár a föld porában. Kétszeresen érzi ennek a szomorú látványnak a hatását ma, midőn ezeket az emberiség közkincsévé tevő reformációnak 400 éves emlékünnepét immár kevés napok múlva ünnepelni fogjuk. Ámde amily igaz érzéssel osztozik a püspöki jelentésben kifejezett aggodalomban, épen oly mértékben tölti be lelkét a nemzetünk hős fiainak dicsősége felett érzett büszkeség és épen olyan erős hittel tekint a jövőbe, mert bizonyos meggyőződéssel várja az evangélium isteni erejének az elfásult lelkek felett való győzedelmét. Erős a hite, szent a meggyőződése, hogy amily nagy a ránk bocsátott megpróbáltatás, épen olyan dicsőséges lesz a lerombolt lelki javak újraépítése a mindnyájunk által óhajtott békesség eljövetele után és ez a hit, ez a meggyőződés ad erőt arra, hogy a mi nagy ünnepünket a jobb jövőbe vetett bizonyos reménységgel ünnepeljük. Ezen a szent ünnepen mi is fogadást teszünk, hogy megőrizzük a reformátorok által reánk bízott szent örökséget, az Istenbe vetett hitet, a vallásos buzgóságot és azt a kiolthatatlan krisztusi szeretetet, amely a lefolyt közel 2000 év alatt immár kétszer diadalmaskodott a hitetlenség és a külsőségeken élősködő képmutatás felett őseinknek véres de dicsőséges küzdelmei által. Fogadást teszünk, mert tudjuk és érezzük, hogy a mi ünneplésünk csak úgy lesz méltó az ősök hitéhez és református anyaszentegyházunk csak akkor lesz hasonlatos a kősziklán épült erős várhoz, «melyen a pokol kapui sem vehetnek diadalmat», ha mi is hívek maradunk evangéliumi hitünkhöz ; ha a ránk bízott munkában buzgók és az imádkozásban állhatatosak leszünk. Ez a szebb jövő lebeg szemeink előtt ma, a vérzivatar közepette is, a reformáció 400 éves szent és nagy jubileumi ünnepén. 1. Egyházkerületünk tavaszi közgyűlésén üdvözölte ugyan már felkent ifjú királyunkat trónfoglalása alkalmából, de alattvalói hódolattal üdvözli újra a f. évi május 8-án kelt és a magyar nemzethez intézett királyi leiratban megnyilatkozó fejedelmi lelki nemességéért, mely egyházunkra nézve is egy szebb és jobb jövőnek biztos záloga. — Fény nevére, áldás életére! 2. Egyházunk munkássága körébe sohasem vonta be a napi politikát, ma sem politizál tehát egyházkerületünk, midőn magáévá teszi ama köszönő szavakat, melyekkel a püspöki jelentés megemlékezik a lelépett kormánynak egyházunk, szűkölködő lelkészeink és tanítóink érdekében véghezvitt cselekedeteiről és hazafias érzéssel üdvözli az új kormányt, kifejezést adva azon ígéretének, hogy egyházunk és nemzetünk javát előmozdító minden intézkedését hazafias érzéssel fogja támogatni.