Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1916-1920.

1917. szeptember 22.

39 3. Egyházkerületünk örömmel veszi tudomásul, hogy az elrekvirált harangjainkért felajánlott kárpótlást a magas kormány immár egyházkerületünk rendelkezésére bocsátotta, egyszersmind megnyugvással fogadja ama jelentést, hogy a még megmaradt harangjaink egyelőre legalább tornyainkban meghagyatnak. 4. Közgyűlésünk fájdalommal vesz tudomást azon elszomo­rító tényről, hogy a tanítók hadba vonulása miatt az iskoláztatás sok helyen szünetelt, ami a közerkölcsiségnek is nagy kárára volt, mert, mint az esperesi jelentések egyhangúlag panaszolják, az iskolaköteles,de beiskolázatlan serdülő gyermekek körében min­denütt erkölcsi hanyatlás tapasztalható. Ezen a veszedelmen, reményünk szerint, a várva-várt, áldásos béke fog segíteni. A hadba vonult tanítókat helyettesítő lelkészeknek köz­gyűlésünk megköszöni buzgóságukat, mint a vallás és közokt. miniszter úr is köszönetet monelott nekik, nemcsak, de részökre tiszteletdíj megállapítását is kilátásba helyezte. Közgyűlésünk kifejezi azon rtménvét, hogy a közoktatásügyi kormány által a megérdemlett tiszteletdíj a buzgó lelkészek részére ki is fog uta'l­vánvoztatni. 5. A közoktatásügyi kormánynak iskoláink édekében telt intézkedéseiért hálás köszönetet mond. 6. Jól eső érzéssel veszi tudomásul, hogy az V. és VI. hadi kölcsön jegyzésben nemcsak egyházkerületünk pénztárai, hanem egyházmegyéink, egyházközségeink és egyes híveink is tehet­ségök szerint elismerésre méltólag buzgólkodtak. Örömmel veszi tudomásul Zomborban alakult ref. egy­házunk anvásításának a V. és K. miniszter úr által történt elismer­tetését, valamint azt is, hogy dombóvári ref. egyházközségünk rövid időn belől való anyásítására is alapos kilátás van. Ugyancsak megnyugvással fogadja a belügyminiszter úrnak az Űrnapja megünneplése ügyében tett felterjesztésünkre adott, aggodalmainkat eloszlató válaszát és intézkedését. 7. Hálás köszönetét fejezi ki a magas kormánynak azokéit az állami adományokért, melyekkel egyházközségeinket, iskola inkát, lelkészeinket és tanítóinkat ez évben is segélyezte ét szűkölködő tisztviselőinknek a háború által okozott nyomorúságát enyhítette. 8. Jóváhagyólag veszi tudomásul püspök úrnak az Arany János és Tompa Mihály koszorús költőink születésének százados évfordulója alkalmából tartandó ünnepségekre vonatkozó rendel­kezéseét ; valamint a parochiális könyvtári járulekok beszedésére vonatkozó intézkedését. A püspöki jelentés kapcsán külön is felhívja az egyház­megyék figyelmét az egyetemes konventnek a beteg lelkészek helyettesítése ügyében hozott 27/1917. sz. határozatára. 9. Megelégedéssel veszi tudomásul a jelentésből, hogy egy­házi közigazgatásunk a háború okozta nagy nehézségek közt is rendben és pontosan végezte feladatát úgy, hogy e tekintetben

Next

/
Thumbnails
Contents