Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1916-1920.

1917. szeptember 22.

1-2 irat, melyben a királyi lélek mélyéből a hála és elismerés lelkes szava fakad a nemzethez. A szív igaz sugallatának közvetlenségét érezzük minden szavából. «Szívem sugallatát követem — mondja ifjú királyunk —, midőn a nemzethez szólok nehéz időben, hogy kifejezzem, mennyire átérzem a nemzetnek minden szenvedését és meleg köszönetet mondjak azért az áldozatkészségért és türelemért, mellyel a háború súlyos megpróbáltatásait viselik ... És benső köszönettel emlékezem meg a hazafias magyar nők példás magaviseletéről, akik nehéz időkben állhatatosságuk, gazdasági téren kifejtett tevékenységük és a felebaráti szeretet erényének magasztos gyakorlása által örök időkre kiérdemelték a haza elismerését.» E szavakban mintha túláradna a királyi szív annak a bámulatraméltó erőkifejtésnek és törhetetlen kitartásnak láttára, mely a háborúban immár három télnek zord és kegyetlen próbáját állta meg. A szavak mögött szinte kitapinthatjuk mindazt a fájdalmat is, melyet a király szenvedéseink felett érez ; hiszen tudjuk, hogy a szenvedéseknek és áldozatoknak hosszú időn át maga is eleven és együttérző tanúja volt. De nemcsak az eddigi erőkifejtés iránt érzett elismerésének ad kifejezést a király, hanem feltétlen bizalmának is a nemzetre még ezután váró nagy feladatok megoldása iránt. «Elvárom — úgymond — mindenkitől, hogy megértve a nagy időknek mindnyájunkat munkára hívó parancsát, minden erejét megfeszítve fog a jövőben is dolgozni és bizalommal a jövőre irányzott pillantással kérem mindnyájukra a Gondviselés bőséges áldását. Kísérje a haza érdekeinek szentelt további munkálkodásukban egy mielőbb eljövendő jobb kor bizakodó reménye.» A nagy időknek mindnyájunkat munkára hívó parancsszavát hangoztatja a király s ebben benne foglaltatik a jövőre való egész gondolatkör, melynek kezdete és vége egy és ugyanaz : munka és kitartás. Tapasztalatokban meggazdagodva, harcban és békében megerősödve kerülünk majd ki a gigantikus világtusából, oly lelki regenerációval, mely szellemi és anyagi erőnk teljes kifejtésérc érlel meg bennünket. Az eljövendő jobb kor bizakodó reménye ebben gyökerezik. Ha ezt mindnyájan megértjük, nemzetünk léte és abban egyházunk léte és felvirágozása is messze időkre biztosítva lesz. Azért fény nevére, áldás életére! 2. Bár mindig azt vallottam, hogy nekünk óvakodnunk kell a napi politikai kérdéseket egyházi tanácskozásunk körébe vonni, vagy épen azok által vezettetni s e meggyőződésemhez most sem akarok hűtlen lenni, mindazáltal kötelességszerűleg említést kell tennem ez évben történt kormányváltozásról. Köszönjük meg a lelépett kormánynak mindazt a jót, amit egyházunk és szűkölködő lelkészeink javára és érdekében tett s egyszersmind köteles tisztelettel és hazafias érzéssel üdvözöljük a helyébe lépett új kormányt, azzal a határozott kijelentéssel, hogy mindazon szándékaik, terveik és intézkedéseik, melyek hivatva vannak egyházunk javát és felvirágozását előmozdítani, mindig őszinte, hazafias kézséggel fognak általunk támogattatni. II. Részletes jelentésemre térve, mindenekelőtt kérnem kell a Főtiszteletű egyházkerületi közgyűlés elnézését, ha az előadandókban