Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1916-1920.

1917. szeptember 22.

Hi jövőnk, eltűnt idők pillanatnyi tényein. De ne feledjük, hogy a múltnak csak akkor van értéke, ha megtanít arra, hogy tapasztalatainak hasznát vegyük. Mint a fa hasznot húz letört ágaiból, lehullott leveleiből, úgy kell fejlődnie nemzetnek és egyháznak is, múltja által kell nőnie, mind nagyobbra, örök hasznot kell húznia eltűnt élményeiből, legyőzött szenvedélyeiből s mindenekfelett becsületes munkájából. Ez az év, Eőtiszteletű egyházkerületi közgyűlés, jubiláris esztendő, a reformáció 400-ik évfordulója és ez nagy kötelezettséget ró reánk. A kötelezettségnek azonban nemcsak arra kell szorítkoznia, hogy kegyelettel tekintsünk vissza a reformátorokra és azokra, akik hazánkban az evangéliumi igazságnak, a lelkiismereti szabadságnak, a testvériségnek és egyenlőségnek szent zászlaját fennen lobogtatva, a magyar református egyházat megalapították, hanem tekintetünket ég felé irányozva, kezeinket az eke szarvára kell vetnünk és dolgoznunk kell a jövőért. Xe nézzük a káprázatot, az üres, tartalom nélküli csillogást, hanem vessük meg lábunkat a valóságban, mert aki ott áll és igazat szól, aki tekintetét a menny örökké való világosságára irányítja, az bizonyára aratni fog. Aratni ott, ahol nincs ragya, nincs rozsda, nincs perzselő nap, nincs felhőszakadás, ami az eredményt meghiúsíthatná. Jegyezzük meg, hogy a mi kötelezettségünk nem múló és gyakran változó viszonyokból ered, hanem a megvalósítandó örök igazságok értékéből. Ez a kötelezettség vonatkozik az egyénre, mindenkire, aki a reformáció igaz hívének vallja magát. Neki kell adni magából fényt, erőt, értékes, magra érlelő hatást, neki kell az egyház számára vetni, megvalósulni az egyház életében és kifejteni ott azt az értéket, mely az ő saját örök lénvege. Mert amilyen az egyesek lelke, olyan lesz az egyház aratása. Es minket csak az ideál kötelez, ez ad lendületet törekvéseinknek, ez emel az evangélium magaslatára, ahonnan egyéniségünk harmonikus kifejlődését, örök értékünk kifejtését önelhatározással bevégezhetjük. A Szentírás azt tanítja, hogy az Isten az embert a maga képére teremtette. Csakhogy ez cél gyanánt értendő, úgy, hogy magokat ültetett bele, melyeknek úgy a család, mint az egyház és nemzet életében ég felé emelkedő kalászként kell kifejlődniük. Ezzel a hitteljes meggyőződéssel üdvözöljük a reformáció 400-ik évfordulóját, üdvözöljük azzal a szent elhatározással, hogy mi mindhalálig hívek leszünk a reformátorok és a mi dicső őseink hitbuzgó szelleméhez, akik a véres üldözések és nehéz megpróbáltatások napjaiban is állhatatosan megmaradtak hitükben annyira, hogy sem magasság, sem mélység el nem szakíthatta őket az Istennek szerelmétől, mely van a Jézus Krisztusban. És miként ő bennük egybeforrt a hit buzgóság a haza szeretetével, mert midőn a lelkiismeret szabadságáért küzdöttek, akkor egyszersmind hazánk alkotmányos szabadságát is védelmezték : úgy mibennünk is ne csak a most dúló világháború véres napjaiban lángoljon a hazaszeretet szent tüze, hanem a mindennapi élet békés munkája, bajai és megpróbáltatásai közepette is rendületlen hívei és buzgó munkásai legyünk ha-