Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1916-1920.

1917. szeptember 22.

<i Főtiszteletű Egyházkerületi Közgyűlés! Ez esztendőben a reformáció 400 éves évfordulóját ünnepeljük. A reformáció köztudomás szerint az egyházi életben egy nagy megújhodást, a régi egyszerűséghez és tisztasághoz való visszatérést jelenti. De barát és ellenfél egyaránt elismeri és kell, hogy elismerje, hogy a reformáció a világtörténetben is egy új, nagy korszakot, jelent, azt jelenti, hogy a sötétség századaira kitűzetett a haladás, a világosság fáklyája, azt jelenti, hogy a gondolat- és lelkiismereti szabadság új életre kelt. De ha a világtörténetben a reformáció egy új korszakot nyitott, mi, magyarok különösen büszkék lehetünk arra, hogy a reformáció hazánk történetében is arany betűkkel van beírva. Mert egy lapon van megírva a szabadságért és nemzeti létért való küzdelmünk a lelkiismereti szaba dságért vívott harcainkkal. A mi egyházunk nagy alakjai csaknem mind összeesnek nemzeti szabadsághőseinkkel, akik bár rég elhunytak, nemcsak a történelemben, hanem szíveinkben is tovább élnek nemzedékről-nemzedékre, hogy az ő példájok lelkesítsen és életök tanítson bennünket arra, hogy miképen kell a hazát és egyházat nemcsak szeretni, hanem együtt szolgálni. — Emlékezzünk meg a mai napon a régiekről, emlékezzünk meg hálával a nagy reformátorokról, nem annyira őket dicsérve, mint Istent dicsérve, aki őket nekünk adta, — emlékezzünk meg vezéreinkről, akik annyi megpróbáltatáson keresztül magasan hordozták a mi lobogónkat és emlékezzünk meg hálatelt szívvel és kegyelettel a mi eleinkről, akik szenvedtek, tűrtek és küzdöttek, de lelkiismeretüket, hitöket, meggyőződésüket és vallásukat fel nem adták. Okulhat példájukon a mai generáció, hogy miként kell hitéhez és vallásához ragaszkodni. Főtiszteletű Egyházkerületi Közgyűlés! Ami a történelemben szenvedés, keserűség, inség és nyomorúság volt, az legyen ez ünnepies napon elfelejtve, de ami dicsőség volt, az örökké tündököljék mindnyájunk előtt. De ne merengjünk csak a múlton, mint az ifjú, aki őseivel hivalkodik, de vagyonát folyton pazarolja. Mi a mi elődeinktől, mi a reformáció nagy alakjaitól nem anyagi javakban, de lélekben, szellemben és erkölcsben nagy hagyományokat örököltünk. Ezt a hagyományt megtartani, gyarapítani, fejleszteni mindnyájunknak egyenlő kötelessége. Ha a jövőt tekintjük, akkor be kell vallanunk, nagy, mondhatnók, óriási feladatok előtt áll egyházunk. Ez a világháború, mely ránk szakadt, nagyon sokat megváltoztatott. Nagyon sok változást látunk nemcsak gazdasági és társadalmi téren, de erkölcsi és vallási téren is a lelkek birodalmában. Nemcsak gazdasági, nemcsak szociális téren, hanem itt is nagy átmenetre lesz szükség. Nagy és fáradságos munkára lesz szükség, hogy legalább a status quo ante helyreállíttassék. Különösen súlyt kell fektetnünk az egyházi újjáépítésen, a romok eltávolításán kívül a szociális munkára. — Ez mindig nagyobb erővel nyomul előtérbe és mindig több joggal és több igénnyel lép föl. Ebben a munkában különösen gondoljunk a magyar nép nagy rétegeire. Ne másutt keressük mi az oszlopokat :