Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1916-1920.
1917. szeptember 22.
5 mogyi Kálmán. Szalay Ferenc, dr. Szőts Farkas, Takács József, Úrházy Lajos. 2. Világi tanácsbírák: Dr. Ballagi Aladár, Benedek Sándor, dr. Bernáth Géza, dr. Bernát István, dr. Darányi Gyula, gr. Dégenfeld Lajos, Győrffv Balázs, 'Sigray Pál, dr. Szabó Béla, dr. Szászy Béla, Szűcs Jenő, dr. Vargha Gvula, Varga Nagy István. Szeptember 22-én, délelőtt tartott ülés. 1. Püspök úrnak a lelkeket Istenhez emelő, a mai nehéz, véres és könnyes idők nyomorúságában is az Istenben való hitben megnyugvást kereső és találó, a protestáns világnak 400 éves küzdelmére és a szeretet és békesség országának megvalósításáért ma is folytatott munkánkra Isten áldó kegyelmét és segítő erejét kérő imádsága után : a közgyűlés megjelent tagjai a főjegyző által felolvasott sorrendben igazoltatván és az elnökség a határozat képességet megállapítván, az alakulást befejezés nyert és a gyűlés tagjai helyeiket elfoglalják. 2. Főjegyző jelenti, hogy a közgyűlés alkotó tagjai közül a jelen ülésezésről távolmaradásukat bejelentették és azt részint betegségökre, részint másnemű halaszthatatlan elfoglaltságukra való tekintetből igazoltnak venni kérik a következők : dr. Pálóczi Horváth Zoltán világi aljegyző és dr. Vámossy László egyh. kerületi ügyész, kik a háború miatt még mindig tartó katonai szolgálatukra ; Báthory Dániel lelkészi tanácsbíró és Puky Gyula vil. tanácsbíró, kik magas korukkal együtt járó testi gyengélkedésökre ; dr. Szabó Aladár lelkészi tanács bíró és gr. Ráday Gedeon egyházmegyei gondnok, dr. Kovácsy Sándor vil. tanácsbíro, kik máshol való elfoglaltságukra, dr. Küry Albert egyházmegyei gondnok betegségére, Szűcs Jenő világi tanácsbíró a hadi menetrendre való hivatkozással, végre a közgyűlés 2-ik napjára vonatkozólag dr. Veresmarthy Miklós másnemű halaszthatatlan dolgára való tekintetből. A közgyűlés a jelentést tudomásul veszi, az igazolást elfogadja és azzal az óhajtással, hogy a mostani gátló okok minél előbb megszűnjenek és a most távol maradottakat körünkben újra üdvözölhessük, őket a mostani gyűlésen való megjelenés alól felmenti. Ezzel az alakulás befejeztetett. 3. Az elnökség a mai ülés jegyzőkönyvének hitelesítésére Kálmán Gyula esperes és 'Sigray Pál egyházkerületi világi tanácsbíró közgyűlési tagokat kéri fel. 4. Főgondnok úr a következő beszéddel nyitja meg a közgyűlést :