Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1916-1920.
1917. május 9.
31 48. Elnökség az ülést délután 1 órakor berekeszti és folytatását, délután hat órára kitűzi. Második ülés május 9-én, délután 6 órakor. 49. Elnökség délután 6 órakor az ülést megnyitván, a jegyzőkönyv hitelesítésére Kálmán Gyula és 'Sigray Pál közgyűlési tagokat kéri föl. 50. Az egyházkerület lelkészi főjegyzője, mint a Kecskeméten fölállítandó Madas-féle árvaház és leányinternátus ügyében kiküldött bi/ottság előadója, előterjeszti a következő jelentést : Az egyházkerületi közgyűlés 1916. évi május 8-án és október 14-én tartott üléseiben 45., illetőleg 32. sz. alatt hozott határozataiban a Madas-féle árvaháznak és leányinternátusnak Kecskeméten a reformáció 400-ados évfordulója alkalmából leendő fölállítását végérvényesen kimondván, annak igazgatótanácsát megalakította. Az igazgatótanács tagjaivá az egyházkerület részéről dr. Darányi Gyula és dr. Szőts Farkas egyházkerületi tanácsbírákat, továbbá Takács József egyházkerületi lelkészi főjegyzőt megválasztotta, Győrffy Balázs kecskeméti ref. főgondnokot pedig az ügyvezető elnöki teendők végzésére fölkérte. Az igazgatótanács magát az 1916. évi december hó 11-én Kecskemétén tartott ülésében a kecskeméti ref. egyház által kiküldött Sándor István kecskeméti ref. egyháztanácsos. Kecskemét város polgármesterével. továbbá a kecskeméti helyi bizottság kiküldöttjével. Pa<thy Károly nyug. polg. iskolai igazgatóval-és a fölállítandó intézet ideiglenes igazgatójául megválasztott Pócsy Blanka okleveles tanítónővel kiegészítvén, az alapszabályok értelmében, a helyi bizottságot a következő tagokból alakította meg: Elnök : Szappanos Károly kecskeméti ref. h. lelkész. A bizottság tagjai: dr. Garzó Béla főgimnáziumi tanár. Farkas Kálmán főgimnáziumi tanár, Héjjas István egyháztanácsos. Marton Sándor főgimnáziumi tanár, Gy. Pap István építés' gondnok ; nőtagok : Dunszt Adorjánné Dómján Ilona, Faragó Béláné Szalontay Margit, Győrffy Balázsné Horváth Róza. dr. Joó Gvuláné Révész Mária és Tatay Jenő né Mayerfi Juliánná. Ezzel az intézet vezetőségének megalakulása teljesen befejeztetvén, az előkészítő munka megkezdődött. Az igazgatótanács Győrffy Balázs ügyvezető elnököt megbízta az egyházkerület és a kecskeméti ref. egyházközség közt kötendő szerződés elkészítésével. A szerződés elkészült, a kecskeméti ref. egyháztanács által elfogadva, aláíratott és az egyházkerületi elnökséghez elfogadás és aláírás végett fölterjesztetett. A kecskeméti ref. egyházközség által az intézet céljaira fölajánlott telek és épületek ügye telekkönvvileg rendeztetett és hogy az intézet folyó évi szeptember 1-én megnyitható legyen, az épületek