Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1916-1920.

1917. május 9.

:i2 folyó évi május l-re rendelkezésre bocsáttattak, hogy a célnak meg­felel őleg a nyár folyamán átalakíthatók legyenek. Az ügyvezető elnök, az igazgatótanács kecskeméti tagjaival é> az ideiglenes igazgatónővel egyetért őleg, szakértők bevonásával mind a fölszerelési, mind az évi fönntartási költségvetést elkészítve, azt. az igazgatótanács tagjai közül folyó évi április hó '29-én Kecskeméten jelenlevőket értekezletre összehíván, előterjesztette és az értekezlet a költségvetéseket tételről-tételre átvizsgálván, a fölszerelési költ­ségeket 35,881 K 36 fillérban, az évi fönntartási szükségletet pedig 28,315 koronában megállapította és úgy találta, hogy az első évre szükséges összeg a szervezési szabályrendeletben fedezetül beállított 20,800 koronán felül még 43,336 korona 36 fillért tesz ki. Ezen eredményt, valamint az időközben történt, az átalakí­tásra, az intézeti helyiségek beosztására, az intézet fönntartására szolgáló gyűjtésre és az intézetnek ez évben leendő megnyitására vo­natkozó megbeszéléseket jegyzőkönyvbe foglalva, a folyó évi május hó 8-án Budapesten, az egyházkerületi elnökség elnöklete alatt tar­tott igazgatótanács ülés elé terjesztette. Az igazgatótanács a föntebbiek alapján a következő határoza­tokat hozta és terjeszti azokat jóváhagyás végett az egyházkerületi közgyűlés elé : 1. A mult évi december hó 11-én Kecskeméten tartott igazgató­tanács ülésén az igazgatótanácsnak kecskeméti tagokkal való kiegé­szítésére, a kecskeméti helyi választmány megalakítására, az ideig­lenes igazgatónő választására és a dunamelléki egyházkerület és a kecskeméti egyházközség közt kötendő szerződés elkészítésére vonat­kozólag hozott határozatokat tudomásul veszi. 2. Az épületek átalakítására, valamint a megnyitandó árvaház és leányinternátusnak vízzel való ellátására, a szennyvíz eltávolítá­sához szükséges csatornázásra vonatkozólag az értekezlet meg­beszélése alapján az ügyvezető elnök által előterjesztett javaslatokat elfogadja és azok elintézésével az ügyvezető elnököt megbízza. 3. A fölszerelésre és az első évi fönntartásra vonatkozólag össze­állított 64,196 K 36 fillért kitevő költségvetést tudomásul veszi és megállapítja, hogy abban a szervezési szabályzatban foglalt évi fönntartási költséghez képest 7455 K hiány mutatkozik, — az első fölszerelés költsége pedig 35,881 K 36 fillérrel terheli meg az egyház­kerületnek e célra rendelt alapjait, — ennek következtében, hogy az intézet jövője biztosítva legyen, a fönntartásra szolgáló alap nagyobb­mérvű növelését szükségesnek tartja és az erre szolgáló egyházkerületi gyűjtés eredményesebbé tétele végett az egyházkerület lelkészeinek és tanítóinak buzgó közreműködését kéri. 4. Füle Péter czeglédi lakos által fia. ifj. Füle Péter emlékére tett 1000 koronás alapítványt elfogadja és a fölállítandó intézet veze­tőségének kötelességévé teszi, hogy az 1915. évi október hó 16-án Chirownál hősi halált halt ifjú halálának minden második évforduló napján, az alapító kívánságához képest, az árvaház kertjében termett

Next

/
Thumbnails
Contents