Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1916-1920.

1917. május 9.

6[ 5. Főgondnok úr a közgyűlés tagjainak üdvözlése után a következő, nagy figyelemmel hallgatott beszédben emlékezik meg elhunyt királyunkról s hódol egyúttal új uralkodónk és felséges hitvese előtt : «Az első szó, mely itt, közgyűlésünkön elhangzik, legyen a mi dicsőséges királyunk. L Ferenc József emlékének szentelve; már azért is legyen a kegyeleté, mert felséges idvezült királyunk hosszú uralkodása alatt egyházunkat mindenkor oltalmában és pártfogásában részesítette. A sors könyvében az volt megírva, hogy a legbékésebb, a leghumánusabb fejedelemre legyen rákényszerítve a világtörténet legöldöklőbb háborúja. Nem érte meg idvezült királyunk a háború véget, de nem szállott sírjába anélkül, hogy a végleges győztlem biztos tudatát ne vitte volna magával és hogy ennek tudata egy boldog fénysugárt ne vetett volna az ő halálos ágyára. A történet hivatása lesz hosszú, érdemdús uralkodása felett pártatlan ítéletet mondani. De annyit elmondhatunk mi is, hogy a magyar nemzet újabb története, a nemzet erősödése, megizmosodása és az a körülmény, hogy a nemzet ezen nagy próbáltatás között helyét meg tudta állani, az ő nevével és emlékével mindenha össze lesz kapcsolva. Fényes erényei és tulajdonai közül e helyen csak egyet kívánok kiemelni: ez az a mély vallásosság, mely egész lényét áthatotta. Az isteni gondviselésbe való törhetetlen hitének tulajdonítható, hogy annyi megpróbáltatás dacára, mely osztályrészéül jutott, férfias lelkületét és keresztyén önmegtagadását mindvégig megtartotta. Ebben a mai nagy küzdelemben is, melynek még nincs vége, de hisszük, hogy- nem soká tart már, az ő nagy példája lebegjen mindnyájunk előtt a kitartásban, a kötelességteljesítésben és az Isten akaratán való megnyugvásban. Majd eljön a béke ideje, reméljük, hosszú békekorszak következik, reméljük, hogy a nemzet fejlődni, emelkedni és virágozni fog. Engedje a gondviselés, hogy egy boldog és virágzó nemzet őrködhessék dicső nagy emléke fölött. I. Ferencz József idvezült királyunk trónján IV. Károly felséges királyunk következett. Első dolga, első gondolata volt, hogy magát és a felséges királynét megkoronáztassa. Felséges királyunkat ugyanazon mély vallásosság hatja át, amely dicső elődjét áthatotta. Felséges királyunk messzelátó szeme látja, hogy milyen szerepe van a vallásnak és vallásosságnak ezen világháborúban, mily hivatást teljesítenek egyházaink és lelkészeink, hogy a lelket és a hitet népünkben nemcsak a harctéren, hanem itthon is fenntartsák. Felséges királyunk messzelátó szeme látja, hogy a trónnak és hazának biztosabb támasza nincs, mint amelyet a vallás, a valláserkölcs és az egyházak szervezetei nyújtanak. Ezért bizakodó reménységgel tekintünk felséges urunkra, hogy a mi egyházunkat is hatalmas pártfogásában s atyai jóindulatában fogja részesíteni. Bízunk és hiszünk benne, hogy felséges Urunk a dicső győzelemre, a győzelmes békére mielőbb elvezet bennünket és ama békés korszakban, mely következik, kívánjuk neki, hogy t-gy jogaiban biztosított, szabad, boldog, emelkedő és virágzó nemzet fölött hosszú időn át uralkodjék.