Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1916-1920.

1917. május 9.

7[ De hézagos lenne felszólalásom, ha nem emlékezném meg felséges királynénkról, Zita őfelségéről, aki épen ma ünnepli születés­napját. Az emberi szívben és emberi lélekben megvan az az ösztön, hogy megérzi, kik azok, akik ragaszkodnak hozzá. A magyar nemzet is ösztönszerűen érzi, hogy Zita királyné őfelsége rokonszenvvel, ragaszkodással, anyai jóakarattal van irántunk. A felséges királyné­nak, midőn mi születése napján hódolatteljesen megemlékezünk róla, amidőn őt ez alkalommal legmélyebb tisztelettel üdvözöljük, nem kívánhatunk többet és nagyobbat, minthogy legyen neki megadva, hogy a történetben megismétlődjék dicsőséges Erzsébet királynénk korszaka. Nem kívánhatunk többet és nagyobbat, minthogy ő is épúgy, mint Erzsébet királyné volt, őrangyala legyen egyaránt a királynak, egyaránt a nemzetnek. Éljen a király! Éljen a királyné!* A közgyűlés tagjai igaz kegyelettel zárják szívükbe elhúnvt királyunk emlékét ; uralkodói hódolattal üdvözlik az ifjú feje­delmi párt s bízó reménységük boldogabb korszak fényét látja derengeni hazánk borús egén. 6. Püspök úr, kapcsolatban az imént elhangzott főgondnc ki beszéddel, indítványozza, hogy a közgyűlés a király és királyné őfelségeiket a következő hódoló táviratban üdvözölje : Cs. és kir. kabinetiroda. Bécs. Hofburg. A dunamelléki református egyházkerület, <' ; császári és apostoli királyi felségének trónralépése óta ma tartván első közgyűlését, örömmel ragadja meg az alkalmat, hogy koronás királyát alattvalói hódolattal üdvözölje s törhetlen ragaszkodásának, királyhűségének kifejezést adjon. Komoly idők súlyos megpróbáltatásai közepette bízó remény­séggel tekintünk Felséges Urunkra, aki rövid uralkodása alatt is már meghódította nemzetünk szívét, bizonyságát adván ama törekvésé­nek, hogy «a nemzettel a hazáért» akar élni és munkálkodni. Szentelje meg a Kegyelem Istene a fejedelmi törekvést s árasszon üdvöt, áldást annak nyomán! Királyunk trónját övezze fény, nevét dicsőség s fején a koronát tegye ragyogóbbá hű alattvalóinak szeretete! Dr. Darányi Ignác Petri Elek főgondnok. püspök. Nagyméltóságú Gróf Eszterházy Sándor úrnak. Bécs. Hofburg. A dunamelléki református egyházkerület mai közgyűlésében osztatlan lelkesedés között hódolatteljes megemlékezés történt Zita királyné őfelségéről és mai születésnapjáról. Kérjük Nagyméltóságodat, hogy legmélyebb üdvözletünket, szerencsekívánatainkat és hű ragasz­kodásunkat a felséges királyné legmagasabb színe elé terjeszteni méltóztassék. Dr. Darányi Ignác főgondnok. Petri Elek püspök.

Next

/
Thumbnails
Contents