Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1915.

1915. július 8.

8 1915 július 8-án. — 1. 9. 3. 4. ség, békességre való törekvés jellemezte. Akkor volt legboldogabb, ha valamely kényes ügyet bölcsességével és jóságával kiegyenlíthetett. Erejét és hatalmát nem a törvény szigorában, nem külsőségekben, hanem a szeretetben és a szeretet ellenállhatatlan fegyverében kereste és meg is találta. A szónok és az író nyelve és irálya, egész gondolatmenete a magyar irodalom aranykorának klasszikus alakjaira emlékeztet bennünket. Földmívelő népünk nagy rétegeinek sajátságait nemcsak mesterileg festette, hanem a néplélek mélységeiben új meg új kincseket is tárt fel minden idők részére. Mint hazafi, mint ember, mint rokon és barát példakép volt előttünk életével és példakép volt halálával is. Reá illenek a történetírónak szavai: «Fuit aequalis in omni vitae genere». Hosszú életén keresztül köztisztelet kisérte őt pályáján ; de a Gondviselés ennél értékesebb kincset és nagyobb jutalmat is adott neki azzal, hogy szeretve volt mindenek által mindvégig és ellenséget, irigyet és haragost nem látva, nem ismerve szállhatott sírjába! Engedje meg a Főtiszteletü Kerületi Közgyűlés, hogy idvezült püspökünk egyik utolsó hozzám intézett sajátkezű leveléből felolvassam a következő sorokat: «A 83 esztendő, gyógyíthatatlan, de könnyen viselhető; ehhez hasonlót kívánok minden jó emberemnek. Gyógyíthatatlan! Bele vagyok nyugodva; de én volnék a legmegvetendőbb ember, ha ezt csupán belenyugvásnak minősíteném. En, a ki 66 év óta hirdetem, hogy nem itt a vég; a folytatás másutt lesz és örök.