Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1915.
1915. július 8.
1915 október lS-án. — 156. 165 156. Olvastatott az egyházkerületi pénztárnoknak a hadbavonult és sebesült katonák, valamint az otthonmaradt családtagok lelki gondozására szolgáló vallásos iratok terjesztéséről szóló következő jelentése : Főtiszteletű Egyházkerületi Közgyűlés! Nem sokkal a nagy világháború kitörése után egyházkerületünk vezető férfiai belátták, hogy érettünk küzdő és szenvedő katonáinknak, valamint otthonmaradt kedveseiknek lelki fegyverekkel, a bátorítás, vigasztalás igéjével való ellátása egyházunknak egyik elsőrendű kötelessége. Egyházkerületünk elnökségének megbízásából s a budapesti egyházvezetőségének bevonásával Szilassy Aladár gondnok vezetése mellett egy ad hoc bizottság vette kezébe ezen fontos ügy intézését. A bizottság felkérte dr. Szabó Aladár lelkészt egy kis, főleg a harcztérre induló katonák lelkiszükségletének megfelelő imakönyvecske megírására. Ez a kis imakönyv Harmatcseppek czím alatt jelent meg. Előállításának költségeire az egyházkerületi elnökség 1000 koronát utalványozott. a budapesti ref. egyház 700. a M. P. I. T. 200, a Kálvin szövetség 50, Darányi Ignácz. Szilassy Aladár 100— 100 koronát adott. Ez volt a kezdet. A mult pénztári év végéiga «Harmatcseppek* 80 ezer példányban jelent meg. a kiadási költség, mint ezt a számszék elé terjesztett számadás (missziói) is mutatja, 2182 korona 70 fillért tett ki. A jelen év elején b. em. püspökünk meleghangú, buzdító felhívására indult meg a nagyobb méretű adakozás erre a czélra. Az adakozás eddigi eredménye, mint azt az idöröl-idöre közölt nvilvános elszámolás is mutatja, 7984 korona 26 fillér. Azzal az 1500 koronával, amelyet az erdélyi egyházkerület a befolyó adományok kezelésével az egyházkerületi elnökség által megbízott kerületi pénztárunkba oly czélból küldött, hogy abból az összegből az erdélyrészi katonák szükségleteiről is gondoskodjunk. A fent kimutatott összeghez járul az az 1000 korona, a melyet a közgyűlés az elmaradt püspökszentelési köz-