Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1915.
1915. július 8.
166 1015 október 18-án. - 151. ebéd költségei fejében adott erre a czélra, valamint a közgyűlési tagok között eszközölt gyűjtés eredménye, eddig összesen 544 korona. A kiadás eddig volt 200 ezer «Harmatcseppekre», koszorúfüzetekre, bibliákra és egyéb vallásos iratokra összesen 8165 korona 11 fillér. Megjegyzem, hogy a könyvek, iratok szétküldésé kezdetben a budapesti egyház útján, későbben főgondnokunk kezdeményezése folytán az Egyetemes Konvent irodája útján történt. Megemlítem még, hogy általános óhajra elhatároztuk, hogy zsoltárainkból, dicséreteinkből egy, a katonák számára alkalmas «Kis énekeskönyv» szerkesztessék és adassék ki egyelőre 10 ezer példányban, 64 oldal terjedelemben, a könyvecske végén rövid fohászokkal. Előállítási költsége példányonként 22 fill., 10 ezer példány 2200 kor., a melyből a Hornyánszky-czég 25%-ot a kerületnek visszatérít. E rövid tájékoztató jelentésemet azzal a kéréssel végzem, hogy miután még sok igényt kell kielégíteni és még sok ezer iratra, énekeskönyvre stb. lesz szükség, kérje fel az egyházkerületi közgyűlés az elnökséget arra, hogy intézzen áldozatkész gyülekezeteinkhez újból felhívást e szent czélra való adakozásra. Az egész ügyre vonatkozó gondoskodásról az egyházkerületi pénztárnok, mint már a mult éviről is, az egyházkerületi számszék előtt ad számadást. Az egyházkerületi közgyűlés köszönetet mond Szilassy Aladárnak és az ügy intézésében résztvevőknek eddigi fáradozásukért, az adakozóknak adományaikért és felkéri az egyházkerületi elnökséget az adakozásra való felhívás kibocsátására és az ügyet az esperesek, lelkészek és egyházkerületünk egész közönségének áldozatkész szeretetébe ajánlja. 157. Számvevőszék előterjeszti a következő jelentését : Főtiszteletű Egyházkerületi Közgyűlés! Az egyházkerületi közgyűlés közvetlen kezelése alatt álló pénztárak 1914. évi zárószámadásait, vagyonkimuta-