Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1915.

1915. július 8.

22 1915 október 22-én. — IS. Főtiszteletű egyházkerületi közgyűlés! Midőn egyházkerületi világi főjegyzőnk Őméltóságának csekélységemet annyira felmagasztaló, de szeretettől sugalt szavaiért hálás köszönetemet fejezem ki. méltóztassanak megengedni, hogy szívem sugallatát követve, mindenekelőtt én is egy szerény czipruságat tegyek le megdicsőült elődömnek nevére és emlékére, a ki ezt a püspöki széket, melyet most gyülekezeteink bizalmából elfoglalok, mindenkinél méltóbban töltötte be, s a kit én a munkában, a kötelességtudásban ésaz egyház iránti szeretetben követésre méltó példaként tartok szemem előtt, s emlékét mindig hálás kegyelettel fogom megőrizni. Dicsekedéssel és büszkeséggel mondottuk őt magunkénak; gyászszal kísértük őt haló poraiba és most kegyelettel adjuk át emlékét a késő nemzedékeknek, mint példányképét a törhetlen akaraterőnek és a fáradhatatlan munkásságnak. Ö ritka képességekkel, lankadást nem ismerő buzgalommal, svalódi benső hivatottsággal töltötte be életfeladatát. Legyen áldott az ő emléke közöttünk! Nem tudom elégszer ismételni a hála és köszönet szavait azért a bizalomért, melylyel a főtiszt, egyházkerületi közgyűlés és egyházkerületünk nagy közönsége engem, a hivatottak között legkisebbet megtisztelt s őrállónak és főpásztornak állított egyházkerületünk élére, hogy vezessem és legeltessem az Úrnak nyáját. Indíttatva érezhetném én is magamat, hogy így szóljak: Uram! kisebb vagyok minden te jótéteményidncl: ne küldj engem, ki nem vagyok méltó, hogy apostolnak neveztessem, És ha mégis engedek a hívó szónak, teszem ezt abban a meggyőződésben, hogy ref. egyházunk alapelveinek szelleméből kifolyólag minden ret. és egyházát szerető hívőnek kötelessége elfoglalni azt a helyet, hova közbizalom állította, hogy építse az Isten országát. És bátorítást merítek ebből az isteni szózatból: ne félj, én veled vagyok, paizsod és oltalmad