Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1915.

1915. július 8.

1915 október 2<2-én. — 18. 23 vagyok neked! Engedek azért a hívó szózatnak, mert az én életem is nekem nem drága a Krisztusért. Én főpásztori feladatomnak azt tartom, a mit tegnap az Isten házában ki is jelentettem, hogy hirdessem a Krisztus evangéliumát és tevékenységem benső rugójának azt a mennyei szózatot vallom, mely elhangzott egykor Bethlehem mezején: «békesség a földön és az emberekhez jóakarat'» Mert az a czélja a Krisztus evangéliumának, hogy békesség legyen a földön, s a Iliinek, szeretetnek és boldogságnak lelki virágai ékeskedjenek az emberi szívben. Ez az én főpásztori hitvallásom. De a püspöki állás nemcsak főpásztori, hanem kormányzói állás is, melynek irányelvét abban az utasításban találom legtömörebben kifejezve, melyet Pál apostol ad Timotheusnak, a midőn sok más utasítás között ezt mondja: * szükséges a püspöknél:. . . vigyázónak. . . a tanításra alkalmatosnak lenni*. Érzem, erőim fogyatékosságának tudatában még inkább érzem, mint bárki más, az apostoli utasításban foglalt íelelősség súlyát s tudom, hogy egy ember bármilyen buzgósággal, lelkesedéssel és odaadással szolgálja is anyaszentegyhazunk szent ügyét, csak nagyon kismértékben felelhet meg annak a magasztos hivatásnak, a mely csak egy gyülekezet lelkipásztorának is adatolt, hogy legeltesse kies mezőkön az Úrnak nyáját; hogy a szomjúhozó lelkeket az evangelium éltető vizével táplálja, a bánat terhe alatt roskadozókat vigasztalja és a szenvedők fájdalmát Isten igéjének balzsamával, szeretetének melegségével enyhíteni igyekezzék. Mennyivel nagyobb a feladata és mennyivel súlyosabb a felelőssége annak, a ki nemcsak a maga kisebb vagy nagyobb népességű gyülekezetének lelkipásztorául, hanem egy nagy kiterjedésű, közel 3CX) anyaszentegyházból álló egyházkerületnek főpásztorául állíttatott, hogy felvegye mindeneknek gondját és a kormányzatára bízott egyházak összeségének hajóját vész és vihar között is biztos kikötőbe