Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1913.

1913. május 20.

76 1913 május 20-án. — 100. Most új tanítói állás betöltése előtt állván, arra kérik a kerületet, hogy a maga tekintélyével hasson oda, hogy az új ötödik tanszék ref. vallású és kántori képesítéssel biró tanítóval töltessék be. A vecsési egyház felhivatik. hogy e tárgy­ban a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez intézendő kérvényét, a tanulók névjegyzékével s az egyház költségvetésével felszerelve nyújtsa be a kerület püspökéhez. A kerület elnöksége pedig megbizatik, hogy a vecsési egyház folya­modványát külön ajánlattal terjeszsze fel a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez, kérvén őt e méltányos kívánság teljesítésére. 110. Tárgyalás alá vétetett a solti egyház felter­jesztése, melyben az idő rövidsége miatt az egyház­megye mellőzésével egyenesen a kerületre terjeszti fel azon szerződést, melyet Solt községével együtt az isko­lák állami kezelésbe leendő átadása tárgyában a m. kir. államkincstárral kötött. E szerződés tervezetét a solti egyház már felter­jesztette még 1910-ben s ahhoz a solti egyházmegye 33., a kerület pedig 88. sz. a. beleegyezését adta, azon uta­sítással, hogy az egyház az állammal kötendő egyes­séget az egyházmegyei és kerületi közgyűléshez min­denesetre felterjeszsze és a vallástanítói és énekvezéri állás szervezésére nézve a szükséges intézkedéseket megtegye. Az állammal kötött szerződést az állam aláírta 1913 márczius 12 én, Solt községe márczius 27-én. a solti ref. egyház 1913 márczius 30-án, tehát világos, hogy — miután a solti egyházmegye tavaszi gyűlést nem tartott — a megkötött szerződés az egyházmegyei közgyűlés elé terjeszthető nem volt. Mivel a solti egyházmegye 33/1910. sz. határoza­tában a telekkönyvi számok idézésébe tévedések kerül­tek, meg kell ismételnünk, hogy e szerződés szerint a

Next

/
Thumbnails
Contents