Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1913.
1913. október 18.
17/. Függelék. község rendes bevételeinek 5°o-át tartozik félretenni. Ezen összeg a költségvetésbe beállítandó. E végből a törvényben a 4. §. d) és e), továbbá a 7. §. b) pontja kiegészítendő". «Az összes évi rendes bevételek 5%-át kitevő egyházfenntartó alap gyarapítására", a felsőbb iskolák stb. Kívánja továbbá, hogy az egyházi adók beszedése az állami adók módjára s azokkal együttesen a politikai község által eszközöltessék, és köteleztessék a politikai község, hogy az állami adó kipuhatolására rendelkezésére álló adatokat a presbyteriumnak kiszolgáltassa. Végül, hogy a jövő évi költségvetés decz. l-ig terjesztessék fel az espereshez. A többi egyházmegyék is jónak tartják a III. t.czikket, azért csak apróbb módosításokat kívánnak tenni egy-egy §-nál a következőkben. 1. §. A kecskeméti egyházmeyge a b) pont után zárjelbe oda kívánja tenni (1—16 §.) 2. §. Az alsóbaranyabács-szlavóniai egyházmegye szerint e §. így szövegezendő: .. «gyakorlat szerint" szavak után: «kizárólag csak készpénzben történhetik" stb. az eredeti szöveg. 3. §.* A kecskeméti egyházmegye javaslata. Az első pont után: «A mennyiben a helyi viszonyok erre alkalmasak, a presbyterium a község elöljáróságával olyan egyezséget köthet, mely szerint az, az egyházi adó beszedését s az e körüli teendőket ingyen vagy esetleg az adó valamely %-áért, vagy meghatározott díjazásért elvállalja és teljesíti A behajthatatlan adók leírása azonban ez esetben is az egyházi hatóság hatáskörébe tartozik. Az ilyen egyezség akár meghatározott, akár meghatározatlan időre köttetik, jóváhagyás végett az egyházmegyei közgyűlésre felterjesztendő». 6. §. A vértesaljai egyházmegye a 2-ik kikezdésbe beilleszteni kívánja: «az előző év második felében" helyett «az illető év első negyedében".