Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1913.
1913. október 18.
1913 október 20-án. — e. b. ü. 2. 339 falvi ref. egyházközség ellen tanítói lakbérilletményük megállapítása és utalványozása iránt indított közigazgatási ügyében a mai napon a következő végzést hozta: Az alsóbaranya-bács-szlavoniai ref. egyházmegye közigazgatási bíróságának ezen ügyben 1913 aug. 28-án hozott Ítéletét feloldja és utasítja a nevezett egyházmegyei közigazgatási bíróságot, hogy a felek meghallgatásával állapítsa meg: 1-ször: hogy panaszosok mely időponttól kezdve mennyi lakbért és kertilletményt követelnek ? 2-szor: bocsátott-e az egyházközségpanaszosok rendelkezésére lakást s ha igen, használj ák-e azt panaszosok vagy nem és mi kifogásuk van a természetbeni lakás ellen? 3-szor: igaz-e, hogy időközben Zádori Juliánná is férjhez ment és hogy úgy neki és férjének, mint Facsar Sándornak és Könyves Máriának 4—4 szobából és a szükséges mellékhelyiségekből álló lakást adott az egyházközség s ha igaz: mi kifogásuk van panaszosoknak az ellen ? És azon esetben, ha panaszosok ezen 4—4 szobából álló lakást kifogásolják, szerezze be a bíróság ezen lakások helyszínrajzát s ezek után a fejlemények alapján hozzon új ítéletet. Indokok: Az elsőbiróság Ítélete feloldandó volt, mert a tényállás nincs akkép felderítve, hogy annak alapján megnyugvással lehetne Ítéletet hozni. 22*