Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1913.
1913. október 18.
34U 19i3 október 20-án. — e. b. ü. 3. -i. 3. A dunamelléki egyházkerület bíróságának mint közigazgatási bíróságnak október 2U-án tartott ülésében felülvizsgálás végett előterjesztetett Huszár József czeczei tanítónak a czeczei egyházközség ellen tanítói lakbérkárpótlás iránt a tolnai egyházmegye közigazgatási bíróságának Szekszárdon, 1913 szeptember 12-én hozott Ítélete. Az egyházkerületi bíróság, minthogy az elsőbiróság, ítélete ellen fellebbezést senki sem adott be, a felülvizsgálást szükségtelennek és az elsőbiróság Ítéletét jogerősnek tartja. 4. A dunamelléki ref. egyházkerület bírósága, mint a közigazgatási bíróság, a felsőbaranyai ref. egyházmegyei bíróságnak mint közigazgatási bíróságnak 1913 aug. hó 27-én tartott ülésében Soós Andor rózsafai tanítónak failletményére vonatkozóitéletét. Soós Andor fellebbezése folytán, tárgyalás alá vévén, abban a következőleg itélt: Az egyházkerületi bíróság a felsőbaranyai egyházmegye bíróságának ítéletét részben megváltoztatja. Az ítélet azon rendelkezését, mely a tandíj váltságot 5 koronában állapítja meg, helybenhagyja. Megváltoztatja annyiban, a mennyiben kötelezi a rózsafai egyházat arra. hogy a tanítónak járó 32 • méter tandíjfa váltságául nem 120 koronát, hanem 160 koronát tartozik fizetni. Indokok.v A rózsafai tanító díjlevele szerint: «azon gyermek szülője, ki igás jószággal nem rendelkezik, az 1 * öl fa helyett fizethet 5 koronát» s a tanító ezen váltságot