Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1913.
1913. október 18.
324 1913 október 21-én. — 21(5. 276. Olvastatott a következő: Missiói jelentés 1912. Egyházkerületünk missiói bizottságának helyzete évrőlévre nehezebbé kezd válni. Két malomkő közé kerültünk, mely mind erősebben őrli-zúzza reménységünknek buzaszemét. Egyik malomkő Egyetemes Konventünk, a másik pedig missiói munkával foglalkozó egyházmegyék. Mindkettő kér és egyiksem ad és e kettő között a közvetítő hálátlan szerepét mi visszük. Az általunk előadott kérés mindkét részen ingerültséget kelt s az általunk tolmácsolt tagadó válasz elkeseredést szül. A konvent tiszta képet kér a missiói területekről, azok népességéről, a megoldandó föladatokról, az eddig végzett munkáról s ez adatokat az egyes egyházmegyék nem szolgáltatják be egyöntetű formában, mindenik a saját belátása szerint jelent, szóval nem adják azt amit a konvent kér. Kérdő ívek bocsátattak ki a vallás-oktatásnak a szórványokban való rendezéséről. A mult évben érkezett be szórványosan egy-két hiányosan kitöltött kérdő-ív, melyeket visszakaptunk a konventtől azzal, hogy rendesen kitöltve s az adatokat minden szórványból beszerezve újból terjesszük fel az idén. És mi itt állunk üres kézzel, az egyházmegyékből erre vonatkozólag nem kaptunk semmit, még az előző években beküldött táblás kimutatások is elmaradtak, csak az alsó-baranya-bács-szlavóniai egyházmegye küldte be. A végzett munkáról szóló utinaplók is csak onnan érkeztek. Szóval mi ismét nem vagyunk abban a helyzetben, hogy a konvent kérésének eleget tehetnénk a kerületünk missiói adatairól s végzett munkájáról számszerű jelentést adhatnánk s ezzel a szórványbeliek vallás-oktatásának kérdése ismét eloldozódott. Másoldalról az egyházmegyék segélyt kérnek fokozódó szükségleteik fedezésére, a missiói munka honorálására. Ezzel szemben missiói pénztárunk sehonnan nem tud uj forrásokat nyitni, vagyis az egyházmegyék kinyújtott kérő kezébe sem tud tenni semmit. Pedig ez a kérés már idestova követelései fokozódott s egyenesen azt követeli, hogy el kell venni a missiói segélyeket azoktól, akik eddig kap-