Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1912.

1912. május 7. 8.

1912 május 7-én. — 11. 12. 13. 21 126/1911. sz. A közgyűlés felhívja a számvevő­széket, hogy a kiskunhalasi harmadik hitoktatói állás szervezése ügyében a kecskeméti egyházmegye 441911. számú határozatával felterjesztett segélykérvényt tár­gyalás alá vévén, ez ügyben a tavaszi közgyűlés elé véleményes jelentést terjesszen be. Tárgysorozaton. 135 1911. sz. A közgyűlés a külső somogyi egy­házmegye által 46/1911. sz. a. megerősítés végett fel­terjesztett felső-iregi második tanítói díj levelet jelen alakjában nem erősíti meg, hanem visszaküldi az egyházmegyéhez, határozatilag utasítván az érdekelt egyházközséget, hogy az 1907. évi XXVII. t.-cz. kö­vetelményeit figyelembe véve új díjlevelet készítsen és azt jóváhagyás végett terjessze fel. Nyilvántartandó. 187/1911. sz. A közgyűlés a pesti egyházmegye 74 1911. sz. határozatából kifolyólag kimondja, hogy a szentendrei ref. leányegyház és az ott lakó ág. ev. hívek között a nagygeresdi egyesség alapján eddig fennállott, de az utóbbi időben az ág. evangélikusok által a megzavart békés egyezségen ejtett felekezeti sérelem ügyében megkeresi a bányai ág. hitv. ev. egy­házkerületet, hogy a jogsérelmet orvosolni méltóz­tassék. A megkeresés megtörtént. 9. Elnökség felhívja a közgyűlés figyelmét, hogy bár fájdalmas érzéseink megújításával történik is, a megüresedett egyházker. világi főjegyzői, két egyház­ker. lelkészi tandcsbirói, világi aljegyzői és nagykőrösi főgymnasium rendes képviselői állások betöltése iránt a szükséges intézkedéseket megtegye. Az elnöki felhívás elhangzása után tett indítványra közgyűlésünk elrendeli a fennebb

Next

/
Thumbnails
Contents