Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1912.

1912. május 7. 8.

22 1912 május 1-én. - 10. elősorolt állásokra való szavazást. Mindenek­előtt felkéri püspök urat, hogy erre a czélra kellő számú szavazólapnak s ezekhez boríté­koknak nyomtatásáról gondoskodni szíves­kedjék. A szavazatok az esperesi hivatalokhoz f. évi junius hó 30-ig küldendők be; esperes urak pedig a begyült szavazatokat julius 15-ik napjáig küldjék fel a püspöki hivatalhoz. A szavazatbontó bizottság tagjaivá Petri Elek főjegyző elnöklete alatt Mády Lajos és Lévay Lajos esperes, dr. Kovácsy Sándor, dr. Szőts Farkas, B. Pap István urak meg­választatnak. Arra az esetre, ha az első szavazás ered­ménytelen maradna, felhatalmaztatik a bizott­ság, hogy a ker. elnökséggel egyetértőleg a ket legtöbb szavazatot nyert egyén között az ujabb szavazást elrendelje és a szavazatok beadásának határidejét kitűzze. 10. Előterjesztetett Mészáros János egyházker. tanácsbiró úrnak az egyházker. közgyűléshez intézett levele, melyben megköszönve a mult évi októberi köz­gyűlés jkve 11. sz. határozatának irányában kifejezett meleg rokonszenvei, jelenti, hogy az egyházkerületnél viselt bizottsági tagsági helyeit megtartja, de jelenlegi helyzetére való tekintettel, a nagykőrösi tanítóképző­intézet mellett szervezett tanítóképesítő vizsgálóbizottság elnöki tisztétől felmentését kéri. Midőn a közgyűlés örömmel veszi tudo­másul Mészáros János tanácsbiró úrnak el­határozását, hogy eddig viselt bizottsági tag­sági helyeit megtartja: sajnálattal bár, de méltányolva a tam'tóképesítő vizsgálóbizottság elnöki állásáról való lemondásának okait, le­mondását elfogadja s hálás köszönetét fejezi

Next

/
Thumbnails
Contents