Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1911.

1911. október 21.

288 Í911 október 24-én. — 208. b) Meghagyja az espereseknek, hogy az ilynemű egyesületek alakulását és működését a kánoni vizsgálat alkalmával számon kérjék. c) Hangsúlyozza közgyűlésünk, hogy az ilynemű egyesületek alakításában és munkájá­ban a tanítók a lelkészeknek segítségére lenni kötelesek. 208. Olvastatott az egyetemes konvent elnökségé­nek hozzánk intézett 3198/1911. sz. következő átirata: Kivonat a magyarországi református egyház egyetemes konventjé­nek Budapesten, 1911. évi április hó 26—29. napjain tar­tott ülésének jegyzőkönyvéből. 198. szám. A tiszáninneni egyházkerület 1910. évi 45. számú végzése szerint a vallás- és közoktatásügyi mi­niszternek 61,956. szám alatt, az oklevél nélküli tanítók minimális nyugdíjjal való eltávolítása ügyében kiadott ren­deletéből folyólag felkéri az egyetemes konventet az iránt, hogy azoknak az oklevéllel nem biró tanítóknak érdeké­ben, a kik' az országos nyugdíjintézetbe ennek daczára is felvétettek, emelje fel a miniszter úr előtt kérő szavát a végett, hogy ezek ne a minimális, hanem a jelenlegi fizeté­söknek és korpótlékuknak megfelelő nyugdíjban részesít­tessenek. A tiszáninneni egyházkerület felterjesztése által érin­tett miniszteri rendelkezés érthető megütközést keltett nem­csak a legközelebb érintett tanítóság körében, hanem azzal együtt az egyházi és iskolai ügyeink iránt érdeklődő szé­lesebben kiterjedt társadalmi körökben egyaránt. Egyes tanfelügyelők túlszigorú értelmezése és eljárása még tovább fokozta a felkeltett izgatottságot, minek folytán úgy tünt fel, mintha ez a rendelkezés a népiskolai tanügyünknek azokat a jobb sorsra érdemes munkásait szándékoznék sújtani, a kik tőlük telhető buzgósággal, kitartással állottak

Next

/
Thumbnails
Contents