Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1910.
1910. október 22.
1910 október 24-én. — 75. 93 E szerint a mi reformátoraink gőgös és lázadó emberek voltak, Krisztus keresztjének ellenségei, a kik hizelegtek a legromlottabb fejedelmeknek és népeknek és a kiknek a hasuk volt az istenük. Maga a reformáczió pedig véres harczokat, polgárháborút idézett elő, végül pedig az evangéliumi szabadság örve alatt az erkölcsöknek olyan megromlását, s a fegyelemnek olyan megtévelyedését eredményezte, a meddig a középkor sem sülyedt. Bethman-Hollweg német kanczellár méltán jelentette ki erről az encziklikáról, hogy ez a reformátokról, a reformáczióról, a protestáns fejedelmekről és népekről olyan kitételeket tartalmaz, melyek a lakosságot vallásos, állami és erkölcsi érzületében mélyen sértik és hogy ezek a kifejezések a felekezeti békét komolyan veszélyeztetik. Rómának a reformátorok és a reformáczió elleni emez ádáz kitörése nem első kísérlet. Hiszen történeti tény, hogy már 1870-ben az akkori pápa pestisnek minősítette a protestántizmust, s nyilatkozatát csak Bismarck, a vaskanczellár erélyes fellépése folytán vonta -vissza. Ennek a történeti igazságot is megcsúfoló támadásnak megismétlése engem mély szomorúsággal és megdöbbenéssel töltött el, mert én tisztelettel viseltetem r. katholikus polgártársaink és a rom. katholikus egyház hivatott képviselői iránt s az ilyen támadás sajnálatosan még távolabbra tolja ki annak az időnek eljövetelét, midőn az egyházak felekezeti különbség nélkül, együtt fognak küzdeni minden egyháznak ama benső ellenségei ellen r kiket a kor materiális és istentagadó irányzata szembe állít az egyházak nagy erkölcsi igazságaival. Az «Edité Saepe Dei» kifejezései sértetlenül hullanak le azokról a nagy történeti alakokról, a kik az erkölcs szigorú törvényei alá hajtották a kor megromlott társadalmát, mint Kálvin a genfi társadalmat; a kik félelem nélkül mentek a máglyára, s megnyugvással tűrték a gályarabság nehéz lánczait. Maga a reformáczió pedig nemcsak az erkölcsi megújhodást jelenti, hanem jelenti az újabb államalakulásokban is az egyéni szabadság érvényesülését, a parlamentárizmus megszilárdulását s a liberális eszmék előretörését. Ezt beösmerik a r. kath. egyház múvelt és liberális elemei is. Ezért bizonyos az, hogy az «Edité
