Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1910.

1910. október 22.

368 1910 október 25-én. — c. b. ii. 25. J egyzőkönyv. Felvétetett Budapesten, 1910 okt. 25.én a duna­melléki egyházkerület bíróságának, mint közigazgatási bíróságnak Póth József újsóvéi lelkésznek felebbezése ügyében tartott tárgyalásról. Jelen voltak: A bíróság részéről: Dányi Gábor esperes és gróf Degenfeld Lajos egyházmegyei gond­nok mint elnökök; továbbá Tóth Sándor, Benedek­Sándor, dr. Darányi Gyula, Mészáros János, Kálmán Gyula, dr. Szabó Aladár, dr. Ballagi Aladár, dr. Kovácsy Sándor és gróf Teleki József. A tárgyalást vezeti Dányi Gábor esperes. A felek részéről jelen van Fess Frigyes kurátor. Tárgyalás alatt van Póth József ujsóvéi lelkésznek az alsóbaranya-bács-szlavóniai egyházmegye Ítélete elleni felebbezése. Tóth Sándor érdekeltnek jelentvén ki magát, a tárgyalásban nem vesz részt. Dr. Szabó Aladár részletesen ismerteti az ügyet, mely után elnök a tárgyalást berekeszti és zárt ülés­ben tartott tanácskozás után a bíróság következőleg határozott: A dunamelléki ref. egyházkerület híróságának Hl. tanácsa, mint közigazgatási bíróság felülvizsgálta 1910 október 25-én tartott ülésében az alsóbaranya-bács­szlavóniai egyházmegye bíróságának 1910 augusztus 17-én Póth József ujsóvéi ref. lelkésznek az ujsóvéi ref. egyház elleni panasza alapján előállott ügyben hozott ítéletet, mely a nevezett lelkész felebbezése folytán került az egyházkerületi bíróság elé, s követ­kezőképen itélt : Az egyházkerületi bíróság az egyház­megyei bíróság ítéletét a főkérdésben meg-

Next

/
Thumbnails
Contents