Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1910.
1910. október 22.
360 1910 október -25-én. — e. b. ii. 20. Végzés: Az egyházkerület fegyelmi bírósága a felebbezést hivatalból visszautasítja s az iratokat a felsőbaranvai esperesi hivatalhoz visszaküldi. Indokok: Az egyházi törvénynek a jelen esetre alkalmazandó V. 72. §-a csupán egy fokú felebbezést enged meg. Ezt a jogunkat a panaszosok kimerítették azzal, hogy az általuk panaszolt Szigeti Károly tanító elleni ügyben, az egyházmegyei elnökség által hozott s a fegyelmi eljárást megszüntetni rendelő határozata ellen az egyházmegyei bírósághoz felebbezést adtak be. Az ennek alapján hozott s az elnökségnek jelzett határozatát helybenhagyó végzés ellen tehát további felebbezési jogorvoslat igénybe vehető nem lévén, az erre irányuló felebbezés visszautasítandó volt. 20. Jegyzőkönyv. Felvétetett Budapesten, 1910 október 25-én a dunamelléki ref. egyházkerület bíróságának, mint közigazgatási bíróságnak a kiskunhalasi presbyter-választás ellen beadott felebbezési ügy tárgyalásáról. Jelen voltak: A bíróság részéről: Dányi Gábor esperes és gróf Degenfeld Lajos mint elnökök; továbbá Kovácsv Sándor, Kálmán Gyula, Benedek Sándor, dr. Szabó Aladár, Somogyi Kálmán, Tóth Sándor, gróf Teleki József, dr. Ballagi Aladár bírák és Benkő István jegyző. A tárgyalást vezeti Dányi Gábor esperes. A felek részéről senki nincs jelen. Tárgyalás alatt van Ivmeth Imre és társai felebbezése a halasi presbyter-választás ellen.