Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1910.

1910. október 22.

1910 október 25-én. — e. b. ü. 20. 361 Érdekeltségi eset nem forog fenn. Somogyi Kálmán ismerteti az ügyet, mely után elnök a tárgyalást berekeszti és zárt ülésben tartott tanácskozás után a bíróság következőleg határozott: A dunamelléki ref. egyházkerület egyházi bírósága, mint közigazgatási bíróság, a kecskeméti egyházmegye bíróságának a kiskunhalasi presbyter-választási ügyben Ivmeth Imre és társa panaszára 1910. évi julius 27-én hozott ítéletét, úgy panasztevők, mint a panaszlott kis­kunhalasi ref. egyháztanács felebbezése folytán vizsgálat alá vévén, a következőképen végzeit: Az egyházkerületi bíróság az elsőfokú bírósági Ítéletet megsemmisíti s Kmeth Imre és társa által a presbyteri választás ellen be­adott felebbezést hivatalból visszautasítja. Indokok : Az egyházi törvény V. t.-cz. 41. §. 3. bekezdésé­ben világosan kimondatik. hogy «választási ügyekben (33. §. 1. pont) a közigazgatási bírósági eljárás az esperes jelentése, a megválasztott egyházi tisztviselő', a választó egyházközség, legalább tiz választó panasza és az érde­kelt egyházközség presbyteriumának kérvénye folytán indít­ható meg)). Miután pedig a kiskunhalasi presbyter-választás ellen a panaszt tiz választó helyett csak ketten — Kmeth Imre és társa — adták be, tehát az elsőbíróság tévesen ment belé az alaki hibában szenvedő s a törvény értelme szerint jogosulatlan panasznak érdemleges tár­gyalásába: az egyházmegyei Ítéletet megsemmisíteni s a felebbezést hivatalból visszautasítani kellett,

Next

/
Thumbnails
Contents