Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1910.

1910. október 22.

336 1910. október '24-én. — e. b. ü. 11. sága I. bírói tanácsának mint fegyelmi bíróságnak Kontz Imre seregélyesi lelkész ellen indított fegyelmi ügyben megtartott tárgyalás alkalmával tartott ülésében. Jelen voltak: a bíróság részéről: dr. Darányi Ig­nácz egyházkerületi főgondnok mint a tárgyalást vezető világi elnök és Szabó Péter esperes mint lelkészi elnök. Szavazó bírák: Szilády Áron, Dömők Péter, Petry Elek, Mády Lajos, Kelecsényi Zádor, Somogyi Kálmán, Dányi Gábor, dr. Darányi Gyula, Benkő Gyula és Puky Gyula egyházkerületi tanácsbírák, ez utóbbi úgy is mint előadó bíró. Az ügyészség részéről dr. Nagy Dezső egyház­kerületi íigyész és Takács József egyházkerületi al­jegyző mint jegyzőkönyvvezető. A felek részéről: dr. Horváth Gyula ügyvéd mint a panaszosok képviselője. Tárgyalás alatt van a seregélyesi egyháztanács panasza alapján Kontz Imre seregélyesi lelkész ellen megindított fegyelmi ügy. A bírósági ülést a tárgyalást vezető elnök megnyitván először is megállapítja, hogy a bíróság tagjai hatarozatképes számmal vannak jelen. Ennek megállapítása után az V. t.-cz. 54. §-a alapján felhívja a bíróság tagjait nyilatkozattételre, hogy tudo­másuk szerint nem forog-e fenn a bíróság valamelyik tagjára nézve az Y. t.-cz. 49. §-ában felsorolt hivatalból figyelembeveendő érdekeltségi eset. Miután a kérdésre a bíróság tagjai «nem»-mel felelnek, az elnök megállapítja, hogy a bíróság érdek­telen tagjai kellő számban vannak jelen és így a bíró­ság szabályszerűen megalakult. A panaszosok képviselője az elnök felhívására sem érdekeltségi, sem illetékességi kifogást a bíróság ellen nem emel, mielőtt azonban a bíróság az ügy érdemleges tárgyalását megkezdené, a panaszosok kép­viselője bejelenti, hogy bár a törvény 81. §-a a felek meghívását elrendeli, panaszosok a mai tárgyalásra meghívást nem kaptak, ők azonban a tárgyalás meg-

Next

/
Thumbnails
Contents