Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1910.
1910. október 22.
Í910 október 24-én. — e.b.ü.l. 33 tartását nemcsak hogy nem kifogásolják, sőt miután az általok képviselt egyházközségnek nagy érdekei fűződnek ahhoz, hogy az ügy minél hamarabb Ítéleteit befejeztessék, a bíróságot a tárgyalás megtartására kérik. Az ügyész kéri hivatalosan megállapíttatni, hogy úgy a panaszosok mint a vádlott a mai tárgyalásra törvény szerint megidéztettek-e ? Miután a bíróság hivatalosan megállapította, hogy a felek nem idéztettek meg, az ügyész indítványozza, hogy a tárgyalás ne tartassék meg, hanem a mai tárgyalásra kitűzött fegyelmi ügy a lehetőleg hamar összehívandó időszaki bírói tanács elé utasíttassék, mikor a felek is megidézendők lesznek. A panaszos felek képviselőjének a tárgyalás megtartását kérő újabb felszólalása után a bíróság az ügyész indítványa feletti határozathozatalra visszavonul. Zárt ülésben az ügyész indítványa tárgyalás alá vétetvén a bíróság a következő végzést hozta: «A dunamelléki egyházkerület bírósága, miután az Y. t.-cz. 81. §-ában foglalt, a felek megidézésére vonatkozó törvényes rendelkezésnek elég nem tétetett, a fegyelmi ügyet érdemileg nem tárgyalja, hanem a minél előbb tartandó időszaki bírósági ülés elé utasítja és az iratokat az egyházkerületi elnökségnek szabályszerű eljárás végett kiadja.» Ezen bírói végzést az elnök nyilt ülésben kihirdetvén, abban úgy az ügyész, mint a panaszosok képviselője megnyugodott. 7. Jegyzőkönyv. Felvétetett Budapesten. 1910. évi október 24-én a dunamelléki református egyházkerület bíróságának mint A Dunamell. ref. e. ker. jegyzökönyve. 22