Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1907-1909.
109. október 16.
III. Függelék. 311 egy század kell és nem elég maga az idő, még hozzá kedvező viszonyok és körülmények is kellenek. Én rendületlenül bizom egyházunk jövőjében, mert bizom a magyar nemzet jövőjében. A mi egyházunk elhagyatva csak akkor lenne, hogyha oly idő következnék — a mit Isten ne adjon — hogy e földön már a magyar megszűnt vezető faj lenni. De azért ne várjunk mindent felülről. Gróf Cavour azt a büszke szót mondta: «Italia fara dase!» «Olaszország önmagát fogja megteremteni!)) Mi is fennmaradásunk első biztosítékát önmagunkban, saját erőnkben, hitbuzgóságunkban, lelkiismeretünkben, protestáns gondolkodásunkban és protestáns érzésünkben kell, hogy keressük. Ebből a jövőből, a melyet vázoltam, theologiai intézetünk is vegye ki a maga méltó részét. «Régi fénynél gyújtson új szövétneket* és ez a szövétnek tündököljék az elmékben és melegítse a szíveket időtlen időkig! III. Szőts Farkas theol. tanár beszéde a budapesti theologiai akadémiáról. Kálvin születésének 400-ik évfordulójával gondviselésszerűen összeesik a hazai és a fővárosi protestantizmus néhány korszakos eseményének és intézményének félszázados évfordulója, melyek a folyó 1909-dik évet protestáns jubileumi esztendővé avatják. A folyó évben múlt 50 esztendeje az 1859. évi protestáns pátens kibocsátásának, mely nyilt parancs a hozzáfűződő szomorú emlékek miatt egyrészt gyászos évforduló, de másrészt a népek sorsát intéző gondviselés kezében magyar nemzeti ébredésünknek egyik főrugója, protestáns egyházi feléledésünknek áldásos megindítója lön. Az idén ünnepeltük a «Protestáns Országos Árvaegylet »> alapításának félszázados évfordulóját, melynek szerény keretéből az az egyháztörténeti tény magaslik ki, hogy ezzel a mustármagszerűen indult evangyéliomi egyesüléssel vette kezdetét egyházunkban és hazánkban a rendszeres árvagondozás és a szervezett gyermekvédelem. A folyó évben ünnepli fennállásának félszázados ünnepét a budapesti református főgimnázium, mely intézetünknek megalapítása szintén kor-