Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1907-1909.
109. október 16.
152 1909 október 19-én. — 139. Kecskeméten az I—IV. osztályokban. Az olvasmányoknak czím szerint való felsorolása az Értesítőket ugyan kissé terjedelmesebbé tenné, de az olvasott anyag mennyiségének elbirálhatása szempontjából mégis szükségesnek mutatkozik. Az olvasmányokból egyes költői és prózai részek könyv nélkül való tanítására — úgy látszik — nincs elég gond fordítva. Pedig szükséges volna a költői olvasmányokon kívül az olvasott beszédek egy-egy szép összefüggő részletét, esetleg a beszéd egészét feltüntető szemelvényeket taníttatni, mert a próza szavalása új oldalról foglalkoztatná a tanulók előadó képességét. A latinnyelv tanításánál az elvégzett olvasmányok mindenütt felsoroltatnak. Az elvégzett mennyiség megfelel a a tantervek követelményeinek. Legfeljebb Gyönkön a III. osztálynál volna kifogásolható azon körülmény, hogy Phaedrusból mindössze csak 5 mesét fordítottak. Kunszentmiklóson nemcsak a III. hanem a IV. osztályban is Phaedrus volt — a konventi tanterv alapján — a költői olvasmány, míg a többi öt iskolánál — a miniszteri tanterv követelményei szerint — Ovidius Metamorphosisaiból olvastak. De épen abból a szempontból, hogy a miniszteri tanterv szerint Phaedrus csak a III. osztály olvasmányai közé van felvéve, különösen kívánatosnak jeleztetik, hogy Phaedrusszal legalább a III. osztályban az állammal szerződött iskolák is behatóbban'foglalkozzanak. Nem minden Értesítőben jelez tetik a latin olvasmányok könyv nélkül való tanítása; s a hol ez jeleztetik is, a megtanult anyag kevésnek látszik. Pedig az állami és konventi tantervek a könyv nélkül tanulást az első évfolyamtól az utolsóig mindenütt helyénvalónak tartják. Apáinknak különös büszkeségük és örömüktelt benne, hogy Horaciust végig tudták könyv nélkül. A szövegtanulás teljes elhanyagolásától nekünk is óvakodnunk kell. S legalább oly költeményeket, a melyek költői szépségüknél s erkölcsi tartalmuknál fogva erre különösen ajánlatosak, könyv nélkül is meg kell taníttatnunk. Megtanítandók egyes jellemző versszakok is, különösen olyanok, a melyek a köztudatba átmentek. A latin nyelv tanításánál még mindig kifogásoltatik, hogy különösen a felsőbb osztályokban, nem mindenütt figyelnek arra, hogy magyarról latinra való fordításokat is megkívánnak a tantervek. Mert