Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1906.

1906. szeptember 21.

TI. Függelék. élete legutolsó éveiből, a mikor alig lehet belőle s csak szeretetteljes tudakozódással s biztatgatással előhívni a szellemi élet szikráit! Milyen nagy ellentét! Milyen rettenetes és megrázó ellentét! Képzeljük magunk elé azt, a ki itt e templomban hatalmas beköszöntő bészédét tartja, s lássuk magunk előtt a ravatalon, a mint elszáradva s agyongyötörve pihen! És kérdezzük meg: mi volt az, a mi erőteljes testét és felséges sugarakat szóró szellemi erejét összetörte ? Ismerjük el t. közönség, hogy édes hazánkban kevés ember szeret erélyesen és kitartóan munkálkodni. Ha aztán találkozik valaki, a ki képes dolgozni, arra a közélet, úgy a világi, mint az egyházi közélet, óriási terheket rak. Szász Károly pedig nemcsak képes volt nagy szellemi munka végzésére, hanem valósággal szenvedélye volt a munkálkodás! Öt tehát a szellemi élet minden terére elhurczolta, részint saját mohó vágya, részint közéletünk amaz igazságtalansága, a mely a munkást erején felül terheli. Óh, mért nem fogtuk meg a kezeit? De hiszen ez hiú kérdés. Mert megfogtuk, de ő nem engedett, s ment, mint a Longfellow ifja. ajkán e jelszóval: Excelsior. Csakhogy ő már majdnem 60 éves volt, a mikor budapesti lelkészszé és dunamelléki püspökké lett és a már említett sokléle régi és új püspöki teendő, valamint a budapesti első lelkészre háruló rendes és rendkívüli munka mellett lázas irodalmi tevékenységet is folytatott. Ha lelkészi és püspöki munkáját csak ügy könnyedén viselte volna, vagy az irodalmi tevékenységét hagyta volna abba: bizonyára nem roskadt volna össze! Talán kibírta volna azt a nagy csapást, melyet a halál mért rá. a mikor családi fészkéből elvette azt, a ki szenvedéseit megédesítette, örömeit megkétszerezte s küzdelmeiben hűséges segítőtársa volt! De így, a hogy dolgozott, nem bírhatta ki! A budai templom építésén. a gymnasium újjászervezésén, a sok prédikáláson és egész sereg konventi rendelkezés kivitelén, meg a sok irodalmi munkán kivül két nagy czélt törekedett elérni. Egyfelől a középkor nagy költője vonzotta, a kinek sajátságos formái között a költészet, theologia és bölcsészet sugarai találkoznak, a melyek a szigorú erkölcsiség lángpallosává alakulnak, hogy ezekkel saját tévedéseit is, de mások hitványságát is sújtsa, még saját pártfelei közt is.