Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1906.

1906. szeptember 21.

III. Függelék. 261? oly junktimot állít és épen ő elé s a többi protestáns vezér elé is olyat állított, a minek egyes részeit elfogadni, másokat meg elvetni nem lehet és nem lehetett. Annyi bizonyos, hogy ha igazán egyházi bajaink orvoslására, mert hogy ilyenek nagy számmal vannak, azt mindenki tudja, teljes erővel megindulnánk, hát akkor minket, az ő államot és egyházat barátságos viszonyba hozó törekvései nemcsak nem gátolnának, sőt inkább segítenének, mert egyfelől a protestáns egyház terhein könnyítenek, másfelől az egyházat a lelki munka végzésére ösztönzik. Csak ébredjen minden protestáns magasztos hivatásának tudatára és áldozzon erejéhez mérten egyházáért, akkor sohasem következik be az, a mi kétségkívül nagy veszély lenne, hogy t. i. az állami segélyek kiszárítják az önkéntes adakozás forrásait, mert hiszen a főtörvény az egyházra nézve mindig az marad, hogy Isten Lelke által táplált hívek buzgóságából éljen meg. Azok a törvények pedig, a melyek a protestáns egyházakat a hívekkel való beható foglalkozásra kényszerítik, remélhetőleg nem változnak többé, vagy ha változnak, akkor csak még ideálisabb magaslatok felé, a szabadságeszme még teljesebb megvalósítására visznek bennünket. Természetesen a szabadságeszme kötelességeket is ró reánk. Jól tudta ezt Szász Károly is és a ki tőle nagyon eltérő felfogásokat vall is az egyház és állam viszonyáról, nem tagadhatja meg, hogy ha némi áldozatokat hozatott is egyházával az állam erősítése végett, mihelyt alkalom nyílt, egyháza segítségére sietett, s bámulatos tevékenységet fejtett ki az egyház bajainak orvoslására. Mielőtt azonban még arról szólnék, hogy mily munkát fejtett ki. mint budapesti lelkész és mint a dunamelléki ref. egyházkerület püspöke: fel kell tüntetnem az író, a költő Szász K rolyt is. Mert hiszen ha előbb azt mondtam róla, hogy a mikor nagyon messzire esett is az egyházi élet fájától, akkor is meglátszott rajta, hogy lelkész volt: most azt hangsúlyozhatom, hogy mikor legjobban elmerült egyháza ügyeibe, akkor is meglátszott rajta, hogy mint Schiller költője, ott járt a klasszikus eszmények oltára körül. És ha általános róla a vélemény, hogy műfordítói dicsősége túlragyogja írói vagy költői dicsőségét, akkor elmondhatjuk, hogy igazán ki volt választva ama. nagy mű