Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1906.

1906. szeptember 21.

III. Függelék. 259 számtant. — a mivel különben mindig kedvvel foglalkozott, hogy Arany Jánosnak tért nyithasson — a mikor aztán hozzáfogott, derekasan megfelelt hivatásának s később egy csomó jóravaló számtani kézikönyvet is írt. Mint tanár s mint lelkész azonban annyi szellemi kincset gyűjtött, hogy egészen természetesen jutott a közoktatásügyi minisztériumba, a mely hivatva volt, hogy a szomorú 50-es évek után a magyar tanügy romjain új és fényes épületeket emeljen! A minisztériumban, miután egy darabig tanfelügyelő is volt, a tanácsosságig felvitte, s ott, a mint maga is megemlíti székfoglaló beszédében, melyet akkor tartott, mikor budapesti lelkészszé iktatták be, «az igazgatás dolgában szerzett jártasságot". Különben az igazgatás dolgában jártassággal már akkor is rendelkezett, a mikor a minisztériumba belépett. Hiszen több tekintélyes egyháznak volt a lelkésze s rövid ideig a solti egyházmegyét is kormányozta. A minisztériumba különben még egyebet is vitt. Erre nézve igen érdekesen nyilatkozott ő maga. abban a beszédben, a melyet mint megválasztott, de még be nem iktatott püspök a dunamelléki ref. egyházkerület 1884-ik évi tavaszi közgyűlésén tartott. Felvetvén a kérdést, hogy nem kell-e előítélettel küzdenie, a mikor az állam szolgálatából lép ismét az egyházéba, így szólt: «Ez utóbbi aggodalommal szemben azonban engem az az öntudat s a netalán kételkedőket az a kijelentésem nyugtassa meg, hogy én az állam szolgálatába is átvittem s tizenhét év alatt is csonkítatlanul megőriztem egyházi szolgálatom reminiszczencziáit, melyeket az a meggyőződésem erősített, hogy a magyar állam és a magyar protestáns egyház érdekei nemcsak ellentétben nem állanak egymással. de sőt szorosan összetartani s egymást támogatni s erősbíteni vannak hivatva." És hogy Szász Károly mint állami hivatalnok sem feledkezett meg egyházáról, azt nemcsak azzal mutatta meg, hogy mint a dunamelléki ref. egyházkerület tanácsbírója részt vett a tulajdonképeni egyházi munkában is, hanem azzal is, hogy középiskoláink számára az állami segítséget — természetesen mások közreműködésével — megszerezte, a nélkül, hogy ezek szabadságát veszélyeztette volna. Emlékezetben kell tartanunk, hogy az első szerző20*