Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1906.

1906. szeptember 21.

I9'M szeptember -25-én. — I I7. 183 megjelentünk, az előre értesített egyháztanács megjelent tagjaival a vizsgálat menetére vonatkozó jegyzökönyvet felvettük, mit A) alatt mellékelek. 1. A már hivatólt jegyzőkönyv 1. száma alapján az alapítványokat megvizsgáltam, az értékeket számba vettem, az erről szóló munkálatomat B) alatt mellékelem. a) Az alapítványok refundatiójára megjegyzem, hogy azok az 1903. évi okt. 28-án 111. sz. egyházkerületi hatá­rozatban foglalt rendelkezésnek megfelelőleg könyveitettek el. de én azért három alapítvány állagára megjegyzést teszek. 2. A Berki János-alaptól elvont összeg, mint a mely művelet az alapító-levél 9. pontjának nem felel meg, vissza­pőtlandó. A végrendelet másolatát C) alatt melléklem. 3. Ugyanazt jelenthetem a Tomó-alapítványra is. mely rég idö óta külön számlán kezeltetik, melynél az volt a gyakorlat, hogy az ösztöndíjas míg Halason tanult, arány­lag kisebb, mikor egyetemre került, nagyobb ösztöndíjban részesült. Az «egyházi alapítványok» czímen az 1903. évi egyház­kerületi jegyzőkönyv 111. sz. öt alapítvány vétetett számba s állaga meg is állapíttatott 14.048 K 56 fillérben, az 1904. évi egyházker. jegyzőkönyv 98. sz. alatt ezen alapítványok állagát 16.269*86 K-nak találja az 1093. év deczember 31-iki zárlattal és refundálásra kiszakít belőle 2221'28 K-t. a mi helytelen, mert a halasi egyháznak már abban az időben is nem öt, hanem 11 külön czélú alapítványa volt, a mit a könyvek alapján ezennel megállapítok, s bizonyos, hogy az 1903. évi jkv. 111. sz. alatt felsorolt öt alapítvány mellől csak tévedésből maradhatott ki a Gyenizse Márton, Baki Károly, Dezső Sándor. Gyulai Judit, Spühler Lajos, Török Gy. Imre alapítványok, melyek együtt éppen annyit tesznek ki, mint az alapoktól elszakított összeg. Ezen kis alapít­ványok mind épségben vannak, csupán a Borsos Sándorné­alap csonkult a kiszakított összeggel. b) A halasi egyház tartozása az alapítványokkal szem­ben a helyett, hogy fogyott volna, inkább emelkedett a Schilling Elek-féle 20.000 koronás tartozással, a mennyiben az egyháztanács egy végzéssel öt alapítványra engedmé­nyezte. A végzést mellékelem. c) Megállapítom, hogy az alapítványok mindenike után

Next

/
Thumbnails
Contents