Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1906.
1906. szeptember 21.
184 19()t> szeptember 25-én. — i 17. több-kevesebb kötvényre megjegyzésem van, a kifogásolt kötvények sürgősen rendezendők, a behajthatlanokért a felelősség — fájdalom, ilyenek is vannak — az illetőre kimondandó; van a többek közt olyan kötvény, hol a kamatbátralék meghaladta a tőkét. 2. A felesleggel rendelkező alapítványok feleslegéből, a hiányban szenvedő alapítványok hiányának pótlása után fenmaradt 16.16905 K egyháztanács határozat folytán előbb a főgymn. pénztárába tétetvén, majd onnan egyházpénztári előlegek czímen az egyház pénztárába vitetett és folyó szükségek fedezésére fordíttatott. Ezt megerősítik a D) és E) alatt csatolt egyházközségi és főgymn. költségelőirányzatok is. 3. A főgymn. költségelőirányzatát, mind a szükséglet, mind a fedezet szempontjából a realitásnak megfelelőleg elkészítettem, mit F) alatt mellékelek. Ennek alapján kimutatom. hogy a fedezetlen hiány 26.061 "80 K, vagyis, hogy ugyanannyi államsegélyre volna szükség, még pedig sürgősen. 4. Az egyházvagyon leltára alapján megállapítom, hogy az egyházi és iskolai, jövedelmet hnjtó. valamint nem jövedelmező vagyont terhelő adósság összesen 112.675*34 K. tartozás pedig: 504632 K. A régi 20"»-os adót önként befizetett egyháztagok javára az egyháznál még mindég: 32.816 22 K van nyilvántartásban. 5. Az egyházközség költségelőirányzatát a vagyonleltár alapján, tekintettel a polgári iskolára, elkészítettem, mii H) alatt mellékelek. Az egyházközség adósságát, továbbá az azzal járó terheket abba tíz évre felosztva felvettem: ennek alapján a jelenlegi adózás mellett a költségvetés 20.144 K 49 f hiányt mutat. 6. A polgári leányiskola két évi számadását főbb tételeiben lemásoltam, mely I) alatt világos képet nyújt a polgári leányiskola vagyoni állapotáról. 7. A halasi egyház költségelőirányzata realitásának megállapítása szempontjából az 1903—1905. évi számadásokat egybevetettem, mit K) alatt mellékelek. 8. A költségelőirányzat megállapítása után konstatálom, hogy a halasi egyháznak évi 20.000 K ujabb jövedelemről kellene gondoskodni legalább 10 évig. hogy adósság nélküli állapotba jusson.